
- Magyar Nemzet
- Budapest
Budapest

Kigyulladt egy lakás a X. kerületben, három gyerek megsérült
Mulasztást követett el a rendőrségi Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese
A három halálos áldozatot követelő rózsadombi családi tragédia előtt tett bejelentés ellenére az ügyeletes nem küldött járőröket a helyszínre.
Elvették a váltónk világrekordját
A junior úszó világbajnokság egyetlen pénteki egyéni magyar döntőse Békési Eszter volt 100 méter mellen – nyolcadik lett.

Túszejtési kísérlet Budapesten
Az ellenzéki jelöltek célja nem települések vezetése, gyarapítása az ott lakók életének kedvére. Nem, ők hídfőket létesítenének a Fidesz ellen vívott, egy évtizede reménytelen, kilátástalan harcukban.

Tarlós István: A választási összefogás az ellenzéki pártelitek megélhetési biznisze
A főpolgármester az ellenzéki kampányt felforgatásnak, destabilizációs kísérletnek nevezte, ugyanis – mint mondta – „állítólagos diktatúra elleni küzdelemről beszélnek”.

Családi tragédia vezetett három ember halálához Budán
A gyanú szerint az apa ölte meg élettársát és négyéves gyereküket, majd öngyilkos lett – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Három holttestet találtak egy budai lakásban
Mivel felmerült az idegenkezűség gyanúja, a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított nyomozást.
Budapestre költözik a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség
Fürjes Balázs hangsúlyozta, Budapest már most a globális sportfővárosok közé tartozik, és ezzel a mostani bejelentéssel tovább szilárdította pozícióját.
Ráfizethetnek a budapestiek az ellenzéki pártok blöffjeire
Tarlós István szerint összeomlott az egyetlen közös ellenzéki főpolgármester-jelöltről szőtt elképzelés. Karácsony Gergelyt felkészületlennek nevezte, aki szerinte szavahihetetlen és tétova is.

Fontos híreink
A magyarok kétharmada elutasítja a Tisza adóemelési terveit

Hungary FM: Sanctions Exemption in Force as Long as Viktor Orban and Donald Trump Are in Office

Szijjártó Péter: Libanon stabilitása elengedhetetlen

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

A csok plusz lakáshitelt már 41 éves kor feletti várandósok is igényelhetik
A kormány a családok és a béke pártján áll – közölte Hankó Balázs.

Újabb támadás érte a magyar jobboldalt
Szánthó Miklós: A globalista hálózat erőlködik, de jövőre úgy elterül, mint Alföldön a furulyaszó.

Botrány Erzsébetvárosban: Niedermüllerék a bulibárókat támogatják a lakosság helyett
A polgármester Belső-Erzsébetvárost tokkal-vonóval átjátssza vállalkozói érdekköröknek.

Sokkoló felvételt tettek közzé a szentmártonkátai vasúti balesetről + videó
Öt ember életét követelte a tragédia.
Külföldi híreink

Brüsszel háborúba vinné Európát, a sorkatonaság csak a kezdet
A Tisza német testvérpártja januártól visszaállítja a sorkatonaságot.

Rekordösszegű támogatást kap az LMBTQ Németországban
Erre az összegre számíthatnak.

Elfajult az autós üldözés, gyalogosok közé hajtott a tampai ámokfutó + videó
A parklandi iskolai lövöldözést túlélt testvérek is súlyos sérüléseket szenvedtek a balesetben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Baszkföldtől a sci-fi bálnákig: tizenhárom friss alkotás érkezik a Spanyol filmhéten
A kínálat idén különösen változatos.

A Liverpool-legenda éjszakai segítsége kellett neki, elődje ostobaságán megdöbbent
A vb küszöbén álló norvégok kapitánya visszaemlékezett arra az időszakra, amikor a magyar válogatott ellen is ünnepelhetett.

A washingtoni találkozó után Bulgáriában Orbán Viktor lett a példakép
A volt bolgár miniszterelnök hatalmas kritikát kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
