Nyolc hónapos csúcsot ért el a BUX, optimisták a befektetők
Pénteken a kereskedés első órájában 38 800 pont fölé került a BUX index, március óta először.
Pénteken a kereskedés első órájában 38 800 pont fölé került a BUX index, március óta először.

A részvénypiac forgalma 14,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek.
Az eredmény az év első felében 6,43 millió euró volt, míg az előző év azonos időszakában elérte a 10,51 millió eurót.
Újraválasztották Patai Mihályt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökét a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnökévé a tavaszi, rendes közgyűlés döntéseit megerősítő hétfői rendkívüli közgyűlésen – közölte a BÉT kedden az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 211,06 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 35 047,88 ponton zárt hétfőn.
A cégcsoport eredményeit mások mellett a megrendelők megnövekedett hardver igénye is felfelé húzta.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 280,16 pontos, 0,80 százalékos emelkedéssel, 35 371,88 ponton zárt szerdán.
A vezető részvények közül a Richter tudott jelentősebb emelkedést elkönyvelni.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,73 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 36 517,17 ponton zárt hétfőn.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 396,37 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 37 199,46 ponton zárt szerdán.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök elbeszélgetett az éttermet üzemeltető családdal.

A tiszások által odavezényelt, büntetett előéletű férfiakat garázdaság miatt jelentették fel.

Magyar Péter energiacégektől érkező emberei azoknak dolgoznak, akiktől eddig a pénzt kapták – közölte Menczer Tamás.

Új polgármesterek és képviselők lépnek hivatalba.

A cél az, hogy Magyar Pétert hatalomra juttassák, és Magyarország belépjen a háborúba.

A munkaadók a sztrájkra éles kritikával reagáltak.

Kínai állampolgárok ezrei estek a bűnszervezet áldozatává.

A Liverpool legendája kiáll a német mellett, aki már a csapat egyik legeredményesebb játékosa az idényben.

Sérülés és füttykoncert árnyékolta be a vasárnapi mérkőzést.

Az oroszok feltörték a Starlink rendszerét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.