Kényszer-gyógykezelés várhat az édesapját meggyilkoló férfira
Szilágyi Péternek nagyon komoly pszichés gondjai voltak és vélhetően vannak jelenleg is.
Szilágyi Péternek nagyon komoly pszichés gondjai voltak és vélhetően vannak jelenleg is.

A többszörösen büntetett előéletű férfit közveszéllyel fenyegetés bűntettével gyanúsítják.
A csalásnál jóval súlyosabb kifosztás bűntett gyanúja miatt indult eljárás ellenük.

A feltételezett elkövető egy bevetésen lévő mentőautót fosztott ki Siófokon.
A gyanú szerint 350 millió forint értékben árultak kábítószereket 2018 januárjától kezdve.
Súlyos terhet kell tovább cipelnie Humenyánszky Jolánnak, Szilágyi István özvegyének.
Édesanyja szerint nyugtatók hiánya miatt ölte meg Szilágyi Péter Szilágyi István színművészt.

Az eddigi bizonyítékok szerint a férfi 2019 márciusa és nyara között bírt rá prostitúcióra egy nőt.

A prostitúció szervezéséből élő „madám” egy éven belül másodszor bukott bele az üzletbe.

Az ügyészség három személy ellen nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hódmezővásárhelyi polgármester fél Európát bejárta a város pénzén.

A Tisza Párt vezére elveszítheti politikai hátországát, és magára maradhat a közéletben.

A megspórolt összeget visszaforgatják a betegellátásba.

Fotóalbumban mutatja meg 2025 második negyedévének legemlékezetesebb pillanatait a miniszterelnök.

Súlyos a helyzet.

Donald Trump a vérontás leállítása érdekében tárgyal, Európát viszont a háborús pszichózis uralja.

Az orosz elnök szerint Ukrajna nem akar békét.

Az adott ország fejlettségi szintje nem minden esetben jelenti azt, hogy elhagynák vagy jelentősen visszaszorítanák a készpénzt.

Varga Zsolt szerint nem ideális a karácsonyból érkezve egy edzéssel meccset játszani.

Many businesses can benefit from this support.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.