Emberölés kísérletével is vádolják az embercsempészt
Ivóvíz, levegő nélkül, átforrósodott zárt rakodótérben szállították a migránsokat a bűnözők.
Ivóvíz, levegő nélkül, átforrósodott zárt rakodótérben szállították a migránsokat a bűnözők.

A rendőrök a horvát határ közelében lévő Kölked mellett fogták el a sofőrt és az illegális bevándorlókat.
A gyanúsítottak otthonukban kereskedtek a „kristály, hópihe és herba” fantázianevű szerekkel.
A vád szerint a szállodahajó ukrán kapitánya felelős a Hableány sétahajó tavaly májusi tragédiájáért.
A kijárási tilalom megszűnésével még jobban megugrott a bűnesetek száma – írja a V4NA Hírügynökség.

A sofőrt az egyenruhások igazoltatni akarták, mert veszélyeztette a közlekedőket.
A videót közlő svéd portál szerint elképzelhető, hogy a bántalmazók bevándorló hátterűek voltak.
A férfi kobrát tett az asszony ágyába, miközben a nő az első kígyótámadásból gyógyult szülei házában.

Két olyan autót is ellenőriztek, amelyet feltehetően a határsértők szállításához használtak.
K. Bence szerint felfoghatatlan, ami történt. Egyedül ő élte túl a támadást a baráti társaságukból.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fotóalbumban mutatja meg 2025 második negyedévének legemlékezetesebb pillanatait a miniszterelnök.

A kezdeményezésről kérdeztük Bodnár Zsanettet, a Fidelitas Angyalszárny nagykövetét.

Eszükbe sem jut kritikus kérdéseket feltenni a Tisza Párt elnökének – mutatott rá Kocsis Máté.

Vanyarc közelében rögzítette a rudlit egy autós.

Akár biztonsági kockázatot is jelenthetnek bizonyos országok a jövőben.

A férfi illegálisan tartózkodott az országban.

Itt a végjáték.

Erre számíthatnak jövőre az ágazat szereplői.

Inoue Naoja megvédte vitathatatlan bajnoki címét David Picasso ellen.

In one year, he increased the number of his followers by more than two hundred thousand.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.