Súlyos ítélet született a capitoliumi ostrom vezetőjének ügyében
Az erőszakos zavargásokkal összefüggésben több mint ezer ember ellen emeltek vádat.
Az erőszakos zavargásokkal összefüggésben több mint ezer ember ellen emeltek vádat.

A hatóságok arra kértek mindenkit, aki az épületben tartózkodott, hogy húzódjon be az irodájába biztonságos helyre.

Két év után újra posztolhatott a Facebookon az egykori republikánus elnök.

Az igazságügyi minisztérium szerint az elnökök nem mentesek automatikusan minden polgári peres eljárás alól.

Az amerikai képviselőház bizottsága nyilvánosságra hozta a capitoliumi ostromról készült jelentését.

A 2021. január 6-i támadás öt vezetője állt Washingtonban a szövetségi bíróság elé.

A tettes egy lőfegyverből a levegőbe lőtt, utána pedig végzett magával.

Egy éve vizsgálódik a támadás ügyében a kongresszusi különbizottság.

Hivatalosan kétpárti bizottság vizsgálja az eseményeket, valójában Trump-ellenes képviselők.

Az összeesküvés-elméleteket terjesztő, szélsőséges QAnon mozgalom tagját jogtalan behatolással és rendzavarással vádolták.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Pest 3-as számú egyéni választókerületben újra elindul Menczer Tamás.

Sem a polgármester, sem az alpolgármesterek nem voltak hajlandók tiszteletüket tenni az Idősek Karácsonya ünnepségen.

Gulyás Gergely és Vitályos Eszter ezúttal nem az újságírói kérdésekre válaszolt.

Térképen is megnézhetők a korlátozások.

Ursula von der Leyen bejelentést tett.

Fabien Mandon tábornok „gyermekek elvesztéséről” szóló szavai heves reakciókat váltottak ki.

A miniszterelnök arról számolt be, hogy a színfalak mögötti viták miatt egész nap csúszott a legfontosabb napirendi pont az uniós csúcson.

Az Iszlám Állam dicséri a merényletet, és hasonlóakra szólít fel Belgiumban.

Megállapodtak az EU központi intézményei a biztonságos származási országok közös listájáról.

Orbán Viktor, Robert Fico és Andrej Babis külön megbeszélést folytatott az EU-csúcson.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.