Bűnözőmentő civilkedés
Carola Rackete civil hajóján legalább három, borzalmas bűnöket elkövetett fiatalember is megbújhatott, mintegy félszáz fő között. Azaz öt-hat százaléknyi bűnöző.
Carola Rackete civil hajóján legalább három, borzalmas bűnöket elkövetett fiatalember is megbújhatott, mintegy félszáz fő között. Azaz öt-hat százaléknyi bűnöző.
Az emberkereskedelem az alapvető jogok megsértése, amelyet kifejezetten tilt az Európai Unió alapjogi chartája, és elkövetését az EU működéséről szóló szerződés a bűncselekmények közé sorolja.
Az elsők, a francia jakobinusok is jobb világot akartak teremteni, de mivel a valóság nem engedelmeskedett az ideáiknak, terrorral próbálták mégis engedelmességre szorítani.
„Nem vagyunk sem bátrak, sem hősök” — nyilatkozta a Magyer Nemzetnek Skype-on adott interjúban a Sea-Watch civil szervezet szóvivője, Haidi Sadik.
Carola Rackete – nevéhez híven – üstökösként robbant be a köztudatba. Magánakciójával nem csupán a liberális értelmiség körülrajongott sztárja lett, de a „civil” szervezeteket is felbátorította.
Az olasz partokra migránsokkal érkező civilhajók kitiltását célozza a római kormánynak az eddigi rendelkezéseket is tovább szigorító migrációs törvénycsomagja, amelyet megszavazott most a római parlament.
Az új EP-ben sem gyengül a bevándorláspártiak érdekérvényesítő ereje: a Magyar Nemzet brüsszeli forrásokból úgy tudja, máris komoly lobbitevékenység folyik azért, hogy meghívják Carola Racketét.
Az olasz ügyészség által illegális bevándorlás elősegítése miatt kihallgatott Carola Rackete az összes európai országnak felszólítást küldött.
Carola Rackete a német sajtó és a napokban tízezerszám az utcára vonuló baloldal hősnője, aki fittyet hányva a gonosz törvényekre, kiköt Lampedusán migránshajójának elcsigázott utasaival.
Németország befogadja a Sea-Watch 3 civil mentőhajóval Lampedusára érkezett menedékkérők mintegy harmadát – értesült kedden a Der Spiegel című német lap.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A papírforma szombaton a McLaren fölényét jelzi, de vasárnap minden változhat a Hungaroringen.
A DK politikusa családon belüli erőszakkal vádolta meg az egykori miniszterelnök-jelöltjüket, aki nagyot akart mondani Dobrev Klára szerelmi életéről.
A hadköteles férfiak sehol sincsenek biztonságban.
Az NGO-kifizetési adatbázisok alapján a Pride szervezőit komoly pénzekkel támogatta Brüsszel, amely mintegy utasította a szervezeteket a rendezvény megtartására.
A cukkini könnyen megromlik, ha nem megfelelően tároljuk – de egy kis odafigyeléssel sokkal tovább friss maradhat, és az ízét is megőrzi.
Markó Béla a napokban Magyar Péterék gyér érdeklődés mellett zajló táborában tűnt fel.
Meg kell-e védenie magát Magyarországnak az iszlamista Nyugattal szemben?
A cukkini könnyen megromlik, ha nem megfelelően tároljuk – de egy kis odafigyeléssel sokkal tovább friss maradhat, és az ízét is megőrzi.
Markó Béla a napokban Magyar Péterék gyér érdeklődés mellett zajló táborában tűnt fel.
A Vörösök egyelőre nem készülnek újabb ajánlattal a Newcastle svéd csatáráért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.