Bűnözőmentő civilkedés

Carola Rackete civil hajóján legalább három, borzalmas bűnöket elkövetett fiatalember is megbújhatott, mintegy félszáz fő között. Azaz öt-hat százaléknyi bűnöző.

Carola Rakete. A baloldal hősként, az olasz hatóságok kalózként tekintenek rá Fotó: Guglielmo Mangiapane Forrás: Reuters

Már éppen kezdtük volna elhinni, hogy a jövő lángelméi érkeznek a Földközi-tengeren át Európába – valahogy úgy, ahogy Albert Einstein menekült az üldöztetés elől az Újvilágba 1933-ban, a Westmoreland fedélzetén. Erre belelapozunk a tegnapi olasz és a német újságokba – két olyan ország lapjaiba, amelyek a minap megállapodtak a migránsbefogadás egy új mechanizmusáról –, és megdöbbentő dolgok tárulnak szemünk elé. Igaz, nem annyira bennünket megdöbbentők: ez az újság évek óta következetes migrációellenes álláspontot vall, és felhívja a figyelmet az ellenőrizetlen bevándorlás veszélyeire.

Ezúttal arra derült fény: Carola Rackete német kapitány, az európai baloldal fényes tekintetű hőse civil hajóján legalább három, borzalmas bűnöket elkövetett fiatalember is megbújhatott, mintegy félszáz fő között. Kínzások, gyilkosság terhelheti bűnlajstromukat. A baloldali fordulatot vett olasz kormány pedig megpróbálta eltussolni, hogy ilyen hátterű emberek is az EU-ba érkezhettek Racketével.

Félszáz ember között három haramia, azaz öt-hat százaléknyi bűnöző – ez nagyon rossz arány. Erről beszélünk évek óta. Ha én – uniós állampolgárként – öltönyben-nyakkendőben mondjuk az Egyesült Államokba vagy Izraelbe utazom, a vízummentesség dacára (vagy éppen amiatt) alaposan kikérdeznek a biztonságiak, és teljes joggal teszik. Ha ellenben egy afrikai bőrébe tudnék bújni, és gumicsónakon, bermudában és strandpapucsban beeveznék a Földközi-tengerre, nyomban a fedélzetére venne valamely „civil” hajó, hogy a Nyugat az én sorsomon keresztül nyugtassa a saját lelkiismeretét. Főleg a „civil” Nyugat. Mert a civil nem számoltatható el, legfeljebb a megbízóinak tartozik, míg egy belügyminisztert előbb-utóbb elér a választó haragja.

Tegyük fel, én vagyok Hameda Ahmed. Rajtam a narancssárga mellény, június végén felvesz a bőszen Európa felé tartó Carola Rackete, majd letesz Lampedusán. És most, szinte napra pontosan három hónappal később derül ki az európai polgár számára, hogy én, Hameda Ahmed valójában nem menekült, hanem kegyetlen bűnöző vagyok. Fel kellene már hagyni ezzel a menekültesdivel. Menekült az, aki az üldöztetés elől az első számára biztonságos országba eljutva menti a bőrét. Menekült az a több millió szíriai, aki a polgárháború óta a szomszédos Törökországban, Libanonban várja országa sorsának jobbra fordulását.

Kérdeznénk a migránsbiznisz kifejezéstől idegenkedő széplelkektől – vagy legalább a földrajztanáruktól –, vajon az egyiptomi Hameda Ahmed és Mahmud Asuia, valamint a guineai Mohamed Conde számára valóban Olaszország-e az első biztonságos állam? Feltéve, de meg nem engedve, hogy valóban menekültek lennének.

Nem először és sajnos nem utoljára kell hangsúlyozni e hasábokon, hogy az államisághoz hozzátartozik a szigorú határvédelem. Annak meghatározása, hogy ki léphet be országunk területére, ki telepedhet le nálunk. Noha tökéletes határellenőrzés nem létezik, mindig akadnak, akik túljárnak a hatóságok eszén, az erre való igényt, az ehhez való jogot nem szabad feladni. Nem teszi ezt meg az Egyesült Államok és Izrael sem, ahogyan az Európai Unió sem teheti meg.

A migráció jelentette biztonsági kockázatokról beszélt tegnapra virradóra a magyar külügyminiszter az ENSZ közgyűlése előtt. A szigorú magyar határőrizet alapvető fontosságú, de az egységes schengeni térben nem jelenthet százszázalékos garanciát. Egy Olaszországban partot ért bevándorló másnap éppúgy a Keleti pályaudvarnál parkolhat le, mint Salah Abdeslam, a párizsi terrortámadások kitervelője. Se Rackete, se a nyugati civilek ne a mi kontónkra nyugtatgassák a lelkiismeretüket.