Erdogan: Törökországot nem lehet eltántorítani
Az Európai Unió által kilátásba helyezett szankciók ellenére sem fog meghátrálni a török elnök.
Az Európai Unió által kilátásba helyezett szankciók ellenére sem fog meghátrálni a török elnök.

Sajnálatos, hogy éleződik a feszültség a Ciprus körüli energiaforrások utáni kutatások miatt.

A napi néhány új, ciprusi koronavírus-fertőzöttek többsége nemrégiben érkezett a szigetre.
Rekordmeleget kellett elviselniük kedden Ciprus lakosságának: 44 Celsius-fokos hőség tikkasztja a szigetet.
Százegy, többségében szíriai származású illegális bevándorló kötött ki kedd este Ciprus keleti partvidékén egy bárkával – közölte a ciprusi rendőrség. A hatóságok őrizetbe vettek egy 22 éves szíriait, akit emberkereskedelemmel gyanúsítanak.
Ciprus légvédelmi és hajók elleni rakétákat vásárol – erősítette meg csütörtökön egy jól érsült forrás a La Tribune című francia lap erre vonatkozó cikkét. Az ügyletre olyan időben kerül sor, amikor kiéleződött a feszültség a szigetország és földközi-teng
Tavaly csaknem tízezer migráns érte el Ciprust. 2016-ban 2936-an, 2017-ben 4582-en, 2018-ban 7761-en érték el a szigetország területét.
A Katimerini című görög napilap úgy tudja, hogy Washington az Iránnal kibontakozó lehetséges konfliktustól tartva az eredetileg csapatok, sebesültek, illetve rakomány szállítására tervezett C-130 Hercules típusú repülőgépeket, valamint Chinook és Black Ha
Görögországnak és Ciprusnak meggyőződésük, hogy a török-líbiai megállapodás érvénytelen, mert nemzetközi tengerjogot sért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Most megjelent kötetéről is beszélt a korábbi államfő.

A kormány a magyar emberek pénzét a jövőben is szeretné a magyar családokra fordítani.

Nem hiányzik a humor a magyar politikából Orbán Balázs szerint.

Fél percben a Tisza Párt megszorításairól.

A terrorellenes intézkedésekhez hasonló fellépést tesz lehetővé az új brit törvény.

Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter.

Trump fokozza kábítószer-ellenes harcát.

A Manchester City gólfesztivált rendezett Londonban, és megközelítette az éllovas Arsenalt.

A becses „téli” ritkaság a Christie’s-nél talált gazdára.

Gera Dániel a saját szurkolóival vitatkozott a Kazincbarcika elleni döntetlen után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.