Videóval ismerik el az édesanyák járvány alatti munkáját
A felhívás célja, hogy több figyelem irányuljon azokra, akik a négy fal között voltak hősök az elmúlt hetekben.
A felhívás célja, hogy több figyelem irányuljon azokra, akik a négy fal között voltak hősök az elmúlt hetekben.

A KSH által közzétett első negyedéves adatokból pozitív demográfiai trendek olvashatóak ki.
Rombolni mindig könnyebb, mint építkezni, s különösen igaz ez a demográfiára.

A gazdaságvédelmi akcióterv kiemelten foglalkozik a családok védelmével.

A járványhelyzet miatti összezártság a nehézségek ellenére sem okozott jelentős fennakadást.

Számítógépet kapott a nyolcéves Fanni és nővére. Az eszközt a Veszprémi Szolidáris Akciócsoport tagjai vitték házhoz.

Felszólítják a német Lufthansát és más európai légitársaságokat, hogy szakítsák meg tárgyalásaikat Iránnal.
A hétfőn újranyitott veszprémi állatkert másfél hónap után fogadhat ismét látogatókat.

Annyi munkahelyet fognak teremteni, amennyit a vírus „elpusztít” – mondta Novák Katalin államtitkár.

Az Egyszülős Központ élelmiszercsomagokat küld a rászoruló családoknak, és a bevásárlásban is segítenek.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Feltűnik Radics Gigi is, aki az egyik utolsó próbán énekel.

Megkopott Magyar Péter varázsa, Orbán Viktor viszont akcióba lendült.

Weberről és Péterről röviden a győri háborúellenes gyűlés előtt – írta Menczer.

A társadalomban négyötödös elutasítottsága van a dolognak.

Menczer Tamás közösségi oldalán tett közzé videót, amelyben Trump egy brit televíziós csatornának adott interjúban a magyar miniszterelnököt dicsérte.

Madrid figyelmeztet: a mostani beáramlás csak előszele egy nagyobb migránshullámnak.

Szakértők szerint a talajt borító hamu víztaszító tulajdonsága miatt a föld még nehezebben képes elnyelni a vizet.

Egy hektár szántó átlagára 2,4 millió forint volt.

A magyar válogatott összeállítását az írek különleges stílusa nagyban befolyásolhatja.

A cheerful atmosphere prevailed backstage.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.