Családerősítő válságkezelés

Rombolni mindig könnyebb, mint építkezni, s különösen igaz ez a demográfiára.

Rombolni mindig könnyebb, mint építkezni, s különösen igaz ez a demográfiára. Annak idején Fekete Gyula érzékletesen mutatott rá, hogy a meg nem született gyermekeket illető anyagi és időbeli ráfordítás megspórolása hogyan üt vissza tizennyolc-húsz év, aztán harmincöt-negyven év múlva, vagyis akkor, amikor azok a gyermekek felnőtté válnának, majd ők is családot alapítanának, munkájukkal pedig eltartanák utódaikat és az idős korosztályokat. Éppen ezért a huszonöt évvel ezelőtti Bokros-csomag sem csak a hónap végén az ünnepi asztalra kerülő lekváros kenyérrel, a munkanélküliséggel és az akkoriban érettségiző fiatalok továbbtanulásról szőtt álmainak lerombolásával sújtotta a családokat. A Horn-kormány a családokat övező társadalmi közmegegyezést rúgta fel, nem véletlen, hogy a demográfiai lejtmenet felgyorsulása is ezekre az évekre tehető. A meg nem született életeknek máig kiható súlyos társadalmi hatásai vannak, hogy a lélektani következményeket e helyütt ne is soroljuk.

De hasonlót láttunk tizenkét évvel ezelőtt is: az akkori MSZP–SZDSZ-kormány „válságkezelése” is arról szólt, hogy mit lehet elvenni a családoktól, mit lehet megspórolni a gyermeket nevelő, dolgozó magyarokon. A 2008-ban begyűrűző válság eleve rendkívül legyengült állapotban érte a magyar költségvetést, amelyet már csak „trükkök százai” tartottak lélegeztetőgépen. Fontosabbak voltak az IMF elvárásai, mint az, hogy a családokat átsegítsék a nehéz időszakon. Nem mintha válság nélkül ez lett volna a fő kormányprogram. Hogy csak egy fontos példát említsünk, 2002 után az MSZP–SZDSZ-kormányok lépésről lépésre felszámolták az első Orbán-kormány idején kialakított otthonteremtési programot, hogy aztán a devizahitelezés tíz- és százezreket egzisztenciális válságba taszító álmegoldására biztassák a magyar családokat.

De sokáig talán túl naivak voltunk: azt gondoltuk, pusztán elhibázott gazdaságpolitikai lépésekről, rövidlátó társadalom- és családpolitikai intézkedésekről van szó. Az elmúlt bő évtized történései azonban pontosan megmutatták, a szocialista és liberális társadalommérnökök miként képzelik el a „szép új világot”: magyar gyerek helyett migráció, egészséges lelkületű fiúk és lányok helyett genderrel megbolondított fiatalok. Így válik érthetővé, hogy a válság ellenére is miért volt gondja a Bajnai-kormánynak arra, hogy rendeletben úgy módosítsa az óvodai nevelési alapprogramot, hogy az óvodákban tudatosan kerüljék a „nemi sztereotípiák erősítését”.

És innen nézve értékelődik fel különösen, hogy újabb válságos helyzetben a kormány miként gondolt a családokra. Merthogy igencsak komoly tétje volt az elmúlt heteknek. Nemcsak azért, mert gyakorlatilag a fél világ leállt egy bizonytalan eredetű és ismeretlen vírus miatt, hanem azért is, mert 2011-től lépésről lépésre Európa talán legsokoldalúbb és legbőkezűbb családtámogatási rendszerét építették fel. A válságos időszak megmutatta, nem csak a „békeidők” szlogenje a családbarát ország. Nem elvettek a támogatásokból, hanem megerősítették azokat, a jogosultságokat meghosszabbították, és olyan intézkedéseket hoztak, amelyek a járványhelyzetben nehéz helyzetbe jutó családok életét is megkönnyítették.

A bőkezű támogatásoknak, a családbarát légkör megteremtésének látszanak az első eredményei. Az év eleji demográfiai adatok szerint negyven éve nem látott szintre, 1,55-re ugrott a termékenységi arányszám, és negyven éve nem házasodtak annyian, mint most. A rombolás után helyrebillentett bizalommal pedig esély nyílik a további építkezésre is.