A kormány közzétette a most induló nemzeti konzultáció kérdéseit
A kérdések érintik a minimálbér szintjét, a családtámogatásokat, a migrációt, a hitelmoratóriumot és az adókat is.
A kérdések érintik a minimálbér szintjét, a családtámogatásokat, a migrációt, a hitelmoratóriumot és az adókat is.

Az építőanyagok árának brutális növekedése az otthonteremtési családtámogatások elértéktelenedéséhez is vezethet.

A korábbi áruhiányt egy ideig ellensúlyozta a kereslethiány, ám ahogy kibontakoztak az új kormányzati ösztönzőcsomagok, megfordult a hosszabb távú piaci trend.

Folytatódnak az adócsökkentések, a családtámogatási és a beruházásösztönző programok.

Harrach Péter emlékeztetett rá, hogy 2778 milliárd forint jut jövőre családtámogatásra, ami a GDP öt százalékát teszi ki.

Az államtitkár emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc azt mondta kormányzása idején a fitaloknak, hogy „el lehet innen menni”.

Kevesen tudnak róla, de az otthonfelújítási támogatás bizonyos ház körüli teendőkre is fordítható.

Olyan területen kritizálja a kormányt a baloldal, amelyen soha nem tudott bizonyítani, pedig hosszú évek álltak rendelkezésére.

Fennmaradt, sőt új elemekkel bővült az idén a család- és az otthonteremtési támogatások köre. Nyáron újabb kedvező változások jönnek.

A magzat és az egész társadalom is áldozata az abortusznak. Ez a legfontosabb üzenete a június 4-i Séta az életért felvonulásnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fotó a cikkben.

Karácsony Gergely az elmúlt hat évben elhanyagolta az utakat – emlékeztetett Szentkirályi Alexandra.

Gulyás Gergely Kristóf egy vonaton utazott a két tiszás politikussal, akik érdekes dolgokról beszélgettek út közben.

A Tisza Párt vezetése támogatja az Ukrán EU-tagságot, erről meg is szavaztatta tavaly a szimpatizánsokat.

Azt is tudni, hol a legsúlyosabb a helyzet.

Közben az olasz sajtó emlékezteti Salist, hogy mi várt volna rá, ha nem menekül mentelmi joga mögé.

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága megerősítette, hogy az EU beavatkozott nyolc európai választásba.

Több mint három hónappal a párizsi Louvre-ban történt látványos ékszerrablás után újabb közleményt adott ki a múzeum.

Mindkét vezetőedző, Borbély Balázs és Sergio Navarro is piros lapot kapott a rangadó hosszabbításában.

Peter Magyar and his party cannot and will not say no to the pro-war advisors in Brussels.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.