Közeledik a hidegfront, változást hoz a hétvégére + videó
Többnyire derült idő várható csütörtökön, de zivatar miatt kiadták az elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést.
Többnyire derült idő várható csütörtökön, de zivatar miatt kiadták az elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést.

Olaszországban és Szerbiában is gondokat okoz a rengeteg csapadék.

Idén bőven az átlagosnál több eső fog esni májusban.

A hűvös tavasz ellenére a tavalyi rendkívüli szárazság az idei évben is folytatódhat.

Kora délelőtt még több helyen lehet csapadék.

Az elmúlt három esztendőben komoly aszály sújtotta keleti szomszédunkat.

A kevés jó meg annyira kevés, hogy szinte mindegy is.

Fokozatosan gyengül, esőbe, havas esőbe vált a csapadék, aztán este érkezik a következő hullám, helyenként havazással.

Kicsit ilyen, kicsit olyan, de legalább volt.

Fagyni már nem nagyon fog, de az előttünk álló napokban csapadékban nem lesz hiány az előrejelzés szerint.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.

Várhidi Péter óva int minden magyar futballistát, aki az olasz labdarúgásban vágyik karrierre.

Nem művészek, hanem túlélők képei költöztek be a Capa Központba.

Módfelett elgondolkodtató a legnagyobb olajtartalékokkal rendelkező országok sorrendje és részesedése, mert ezek a mintázatok alapvetően határozhatják meg a jövő század világhatalmi mozgásait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.