A magyar járványadatok a legbiztatóbbak a visegrádi régióban
Magyarországon a járvány második hullámának lassú mérséklődését mutatják a napi új esetszámok.
Magyarországon a járvány második hullámának lassú mérséklődését mutatják a napi új esetszámok.

Akadnak ugyanis olyan időszakok, amikor ennek a térségnek állhat a zászló.

Rekordot döntött a fertőzöttek napi száma. Nagy a szkepticizmus az oltással szemben.

Szlovéniában december 31-én és január 1-jén este nyolc óráig feloldották a lakhelyelhagyási tilalmat.

A legtöbb üzletnek ismét be kell zárnia alig egy hónappal azt követően, hogy kinyithatott.

Az ellenzéki pártok egybehangzóan elutasították a kormánynak a szükségállapot meghosszabbítására vonatkozó kérését.
A cseh kormány egy törvénymódosítással készül garantálni a fegyvertartáshoz való jogot.

A nőt korábban már többször figyelmeztették a veszélyre, ennek ellenére benyúlt a tigris ketrecébe, hogy megsimogassa a vadállatot.

A mi kapitálisaink nemhogy a nagylelkűségre, de a minimális emberségre is képtelenek.

A kormány arra az álláspontra jutott, hogy egyelőre nem szigorít az óvintézkedéseken.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A megbeszélések vasárnap is folytatódnak a konfliktus eszkalálódásának elkerülése érdekében.

Döntés született Rajoelina állampolgárságáról.

A Polgári Koalíció hivatalos regisztrálása után a párt tisztújító választásokat tart.

A londoniak két találata is vitatott körülmények között született, a címvédő sorozatban negyedszer is kikapott a bajnokságban.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.