Milliárdokat örököltek a fideszes vezetéstől baloldali önkormányzatok
Nem vállalnak szolidaritást, és csupán a kormányt bírálják az ellenzéki településvezetők.
Nem vállalnak szolidaritást, és csupán a kormányt bírálják az ellenzéki településvezetők.

Simó Károly, a Fidesz–KDNP helyi frakcióvezetője szerint Csőzik egyszemélyes diktatúrát vezetett be.

Csőzik László balliberális polgármester ötvenmillió forint többletforrást adott a helyi médiára.
A volt érdi polgármester szerint az vádolja korrupcióval, aki 2006-ban 3,5 milliárdos hiánnyal hagyta ott a várost.

Csőzik László balliberális polgármester nem kívánja megvalósítani a gazdaságfejlesztési beruházást.

Miután a számok kiszivárogtak, Csőzik rémhírterjesztésért feljelentést tett, majd a kormányra kezdett mutogatni.
A lakóknak a 250 ezer forintos csatorna-hozzájárulási díj visszafizetését ígérték, de ők pénzt eddig nem láttak, a panellakások építményadójának eltörlése pedig lehetetlen ígéret volt.

Érd ellenzéki polgármestere szombaton bejelentette, hogy a város a jövőben az eddigi formájában nem kívánja finanszírozni az NB I-ben jelenleg ötödik női kézilabdacsapatot.

Egy utánpótlás-kézilabdamérkőzésen csinált döbbenetes botrányt Miskolc volt MSZP-s alpolgármestere, jelenlegi önkormányzati képviselő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

A vezető és utasa kiugrott az autóból, de a rendőrök elfogták őket.

Mindent egy lapra tesz fel Magyar Péter.

Legutóbb Magyar Péter váci jelöltje inzultálta az őt kérdező újságírót.

Folytatódik a tisztogatás Kijevben.

Ellenőrizni kell, hogy kik az imámok és mit prédikálnak Róma illegális mecseteiben.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

A legutóbbi kontinenstorna legértékesebb játékosának választott klasszis sérülés miatt nem lesz ott.

Harmadszor is megrendezik a Wintfestet.

Immár ismert a pontos végeredmény. Mutatjuk kategóriánként, mennyi szavazat döntött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.