Stop az önkormányzati sarcokra
Lépett a kormány, jövő évre nem emelhetnek adót az önkormányzatok.
Lépett a kormány, jövő évre nem emelhetnek adót az önkormányzatok.

Csőzik László, Érd baloldali polgármestere a kampányban még az adóterhek enyhítését ígérte.

T. Mészáros András, Érd előző polgármestere gyomorforgatónak nevezte Csőzik korábbi ügyvédi munkásságát.

Csőzik a kampányban minden érdi lakosnak kétszázötvenezer forint visszafizetését ígérte.

A kormánypártok szerint a fejlesztéseket övező rengeteg gyanús körülményt mindenképpen tisztázni kell.

A kormánypártok szerint Érd városa elvesztett egy esztendőt a baloldali vezetés hibájából.

Idén több mint ötszázmillió forinttal növekedett az állami működési támogatások összege a városban.

A Demokratikus Koalíció politikusa, Gregus László képviselőhöz méltatlanul viselkedett Érden.

Csőzik László kormányzati elvonásokról beszélt, miközben az állam finanszírozza az útfelújítást.

Távozott egy érdi képviselő a DK-ból, míg a város alpolgármestere az MSZP-t cserélheti a Gyurcsány-pártra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Háziállat életét követelte a kegyetlen téli időjárás a III. kerületben.

Rosszul öregedtek Szabó Andrea kijelentései.

A feladatkört Réthelyi Miklóstól veszi át.

Brüsszelben kész a terv, de a nemzeti kormány kitart.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

Félelemből engedelmeskednek.

Davosban készülnek akcióba lépni.

Versenyképességi hátrány a kibocsátási normák javulása nélkül.

A lakosság együttműködésével megszűnhet a fenyőhelyzet.

Járvány nincs, de tömegesek a megbetegedések.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.