Három a skandináv igazság
Véget ért a 2020-as Európa-bajnoki selejtezősorozat első két fordulója. Kedden a skandinávok voltak a főszereplők: Svédország három gólt szerzett Norvégia ellen, de így sem nyert Oslóban.
Véget ért a 2020-as Európa-bajnoki selejtezősorozat első két fordulója. Kedden a skandinávok voltak a főszereplők: Svédország három gólt szerzett Norvégia ellen, de így sem nyert Oslóban.
Dánia támogatja Svédország javaslatát, hogy nemzetközi különbíróságot hozzanak létre az Iszlám Állam által elkövetett háborús bűncselekményekkel vádolt dzsihadisták elleni perek lefolytatásához – közölte Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök, aki svéd h
Mintegy kétszáz muszlim imádkozott pénteken a dán parlament épületével szemben a Hizb ut-Tahrír (HuT) iszlamista mozgalom szervezésében az egy héttel ezelőtt két új-zélandi mecset ellen végrehajtott terrortámadás áldozataira emlékezve.
Bejelentette csütörtökön a dán liberális Margrethe Vestager, az Európai Unió versenyjogi biztosa, hogy versenybe száll az EB elnöki posztjáért.
Dániában vádat emeltek 14 ember ellen, akik a világhálón megosztottak egy videofelvételt dán Louisa Vesterager Jespersen Marokkóban történt meggyilkolásáról – közölte csütörtökön az ottani rendőrség.
Takács Szabolcs tárgyalásai során kitért arra, hogy a magyar kormány meglátása szerint a brüsszeli bürokrácia szeretné eltitkolni, hogy a migráció továbbra is az EU legnagyobb válsága.
A hatóságok adatai szerint 2012 óta mintegy 150 ember utazott Dániából Szíriába azért, hogy szélsőséges terrorista csoportokhoz csatlakozzon.
A kadétkorú Bárdos Ádám ezüstérmet szerzett formagyakorlatban a karatésok dániai korosztályos Európa-bajnokságának első napján.
A dán-német együttélés a határtérségben példamutató mintája annak, hogyan lehet megvalósítani többség és kisebbség békés együttélését a határ két oldalán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök azonnali kérdésekre válaszol a Parlamentben.
Minden a kormánypártok mellett szól a baloldallal szemben, mind szakmai, mind morális szempontból.
Két eszmetörténészünk, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly részletesen kifejtette, miként látja a kérdést.
Magyar Péter honvédelmi szakértője szerint a kérdés az lesz, hogy a rendőrök és a katonák hova állnak majd egy ilyen helyzetben.
Trump a frontvonalak mentén húzná meg a béke határait.
Újra és újra napirendre kerül a kötelező sorkatonaság bevezetése.
Így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a háborús feszültséget – fogalmazott a külügyminiszter.
Október 20. és november 5. között még lehet szavazni, hogy ki nyerje a közönségdíjat.
Megszólalt a klub egyik olyan edzője, akinél nagyobb sikereket alig ért el valaki a Mersey partján. Ráadásul nem akármit mondott.
Tökéletes energiaforrást biztosítanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.