Baloldali kísérlet

Dánia ismerte fel, hogy a baloldali politizálás nem követeli meg automatikusan a jobboldali eszmék letagadását, az azoktól való elfordulást, hiszen nem 1935 van.

Koppenhága, 2019. május 26. Szavazók egy koppenhágai szavazóhelyiségben az európai parlamenti (EP) választás napján, 2019. május 26-án. Az Európai Unió tagországaiban május 23. és 26. között választják meg az EU törvényhozásának képviselõit. MTI/EPA/Ida Marie Odgaard Fotó: Ida Marie Odgaard

Dánia kicsi. Magyarország lakosságának nagyjából fele él a Németországtól északra fekvő földnyelven, amelynek területe is nagyjából hazánknak a fele. Amolyan ideális kísérleti terep, ha feltételezzük, hogy az egyik ország olyan, mint a másik, és hasonlóképp gondolkodnak itt is, ott is. A dán választásoknak elsősorban nem az eredménye az érdekes, hanem a választott témák. A dán baloldal ugyanis magáévá tette a migráció megállításának eszméjét, mainstream vált abból a véleményből, amelyet Magyarországon általános támogatás övez, de Németországban fejek hullanak, ha valaki a zászlójára tűzi. A kicsi Dánia ugyanis látja, hová vezet a furcsa nyugati szomszéd saját kísérlete a nemzeti érzés felszámolásában, Svédországot Dánia és Norvégia is kicsit bizarrnak tartja a sajátos látásmódja miatt, s Koppenhága határozottan nem akar olyanná válni, mint az Öresund híd másik végén található Malmö. A svéd nagyváros ugyanis számára is hatalmas tanulságokkal szolgál integrálatlan migránstömegeivel és az elharapódzó bűnözéssel. Meg az ezt körülvevő, ordító hallgatással.

Dánia ismerte fel, hogy a baloldali politizálás nem követeli meg automatikusan a jobboldali eszmék letagadását, az azoktól való elfordulást, hiszen nem 1935 van, amikor munkástömegek dolgoznak napi 16 órát a gyárakban, egészségtelen körülmények között, éhbérért, betegbiztosítás nélkül. Ezeket az embereket fel tudta karolni a mozgalom, lett is belőle nemzetköziség meg proletárdiktatúra, meg jogokat a népnek, vérontás és diktatúrák sora, de ma, 2019-ben teljes anakronizmus azt állítani, hogy a baloldali pártok megküzdenek az alacsony néprétegekért a hatalmas és a nép hangját meghallani nem hajlandó elittel szemben. A választási eredmények Európában tükröt állítanak a munkáspártok elé, az MSZP a maga 6,6 százalékos támogatottságával, reménykedve abban, hogy talán a 2022-es választásokon is be fog kerülni a parlamentbe, viszonylag jó példa. Az a munkás, akinek az említett pártok az érdekeiért harcolnak, ma már nem létezik.

Az a munkás ma már sokszor magasan képzett szakember, aki igen magas jövedelemre tud szert tenni, és egyáltalán nem elégíti ki politikai igényeit az a felkiáltás, hogy induljon meg a nyomorgó tömeg és söpörje el a grófok és bárók uralmát. Az a munkás félti saját és családja életét, hiszen ő is ugyanazokon az utcákon jár, ugyanazokkal a villamosokkal közlekedik, mint mindenki más, és ugyanúgy aggódik, ha azt látja, hogy a munkaidő után nem tud beülni a kocsmájába meginni a sörét, mert az hirtelen veszélyes, rossz hírű környékké vált, az utca népének pedig nem ismeri a nyelvét sem. Az utcán járó külföldiek szemében már ő az elit.

A baloldal pedig erre tud építeni, az új nyomorgókra, akiknek se nyelvtudása, se szakértelme, se jövőképe: a migránsokra. Mert ilyenkor ismét lehajolhat a legelesettebbeket felemelni, akik reményei szerint elegendő szavazatot fognak leadni, ha eljön a választás napja. A politikai vakság minősített esete ez, amelyben egy politikai mozgalom megköveteli a nyomor jelenlétét, hiszen csak így tud túlélni. Vagy ott van a dán példa, hogy meghallgatja, mit is akarnak az emberek, az egykor volt munkástömegek mai utódai. A világtörténelem is máshogy alakult volna, ha valamely szocialista párt képes lett volna odatenni a nemzeti színeket a logójába, és maga mögött hagyni a vörös ideológia átkos örökségét. Most, 2019-ben se késő talán, mint azt a dán példa mutatja.

De ez persze csak egy példa. Dánia pedig talán túl kicsi ahhoz, hogy felfigyeljenek rá.