Meghökkentő felvétel: pocsolyarészegen kászálódtak ki a baleset után az autóból
Az egyik erősen bódult férfi szerint a társa tehetett a történtekről.
Az egyik erősen bódult férfi szerint a társa tehetett a történtekről.

Szemetet, veszélyes gyógyszereket, emberi ürüléket és személyes iratokat hagynak hátra a bevándorlók.

Az előző év azonos időszakának adataihoz képest 2023 első három hónapjában visszaesett a Nyugat-Balkánon átvezető migrációs útvonalon az illegális határátlépések száma.

Belgrádban kifejezetten üdvözlik, hogy a magyar állam mezőgazdasági programokkal, alapítványi segítséggel, egyházi, civil kapcsolaterősítéssel éri el a délvidéki magyarokat.

A Szabadka és Topolya közötti úton legalább hét jármű karambolozott a rossz látásviszonyok miatt.

A miniszter hangsúlyozta: a közép-európai országok többsége ma három fő kihívással, gazdasági, biztonsági és energiaellátási kihívással néz szembe.

A szerb kormány határozott az autópálya használatáért fizetendő díjak emeléséről.

A magyar és román határhoz közeli Nagykikinda mellett nemzetközi repülőtér létesül.

„Állandóan ordibálnak, veszekszenek, bámulnak bennünket. Nemrég valaki kihívta a rendőrséget, mert a tálibok rátörték az ajtót.”

A cél, hogy a nándorfehérvári várnak is helyet adó Kalemegdan felkerülhessen az UNESCO világörökségi listájára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Most megjelent kötetéről is beszélt a korábbi államfő.

A kormány a magyar emberek pénzét a jövőben is szeretné a magyar családokra fordítani.

Nem hiányzik a humor a magyar politikából Orbán Balázs szerint.

Fél percben a Tisza Párt megszorításairól.

Steve Witkoff és az orosz elnök az ukrajnai háború rendezéséről egyeztetett.

A terrorellenes intézkedésekhez hasonló fellépést tesz lehetővé az új brit törvény.

Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter.

A Manchester City gólfesztivált rendezett Londonban, és megközelítette az éllovas Arsenalt.

A becses „téli” ritkaság a Christie’s-nél talált gazdára.

Trump fokozza kábítószer-ellenes harcát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.