Egyre súlyosabb a délvidéki migránshelyzet
Lakott és lakatlan házakba is betörnek már a migránsok, kevés az olyan nap, amikor nem érkeznek újabb illegális bevándorlók.
Lakott és lakatlan házakba is betörnek már a migránsok, kevés az olyan nap, amikor nem érkeznek újabb illegális bevándorlók.

A Magyar Állandó Értekezlet üdvözli a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program eddigi eredményeit: a létrejövő több mint száz új, illetve közel hétszáz felújított bölcsőde a magyar identitás megőrzését segíti.
Az elmúlt évi balatonfüredi Prímásversenyen a délvidéki Cseszák Zsombor különdíjban részesült: a Hagyományok Házában léphet fel novemberben.

A Zentai Magyar Kamaraszínház hat új előadásra készül a 2019-2020-as évadban, a darabok között drámák és mesefeldolgozások is szerepelnek – közölte Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója az MTI-vel.
Gyurcsánynak és nejének illene megcsókolni a kerítést építők lába nyomát.

Másodszor hozta el a fődíjat Kisvárdáról, a magyar színházak találkozójáról, és néhány napja útnak indult az idén anyaországi állomással is kiegészített nyári turnéjára a 40. évét ünneplő délvidéki Tanyaszínház.

A Kárpát-medencei reformátusok május 18-án egynapos fesztivállal ünnepelik meg, hogy 2009. május 22-én újra egyesült a trianoni határok által szétszabdalt Magyar Református Egyház.

A miniszterelnöki megbízott kiemelte, hogy Szerbiában minden kisebbségnek megvan a maga nemzeti tanácsa, amely biztosítja a kulturális autonómia területén megszerzett jogokat.
Megyünk ismét a Délvidékre! – morfondírozott magában Rezeda Kázmér, és elmosolyodott. Szerette a Délvidéket, benne Magyarkanizsát, és szerette a társaságot, amellyel újfent nekivágtak.

Még ma is sokan vannak, akiknek a Délvidékről, Bácskáról, Újvidékről a „hideg napoknak” nevezett időszak: 1942 januárja jut eszükbe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ez egy tipikus megszorító csomag, ami a gazdaságból von el pénzeket azért, hogy növelje a költségvetés a bevételeit és csökkentse a kiadásait.

Most megjelent kötetéről is beszélt a korábbi államfő.

A kormány a magyar emberek pénzét a jövőben is szeretné a magyar családokra fordítani.

Nem hiányzik a humor a magyar politikából Orbán Balázs szerint.

Sűrű napunk volt.

Steve Witkoff és az orosz elnök az ukrajnai háború rendezéséről egyeztetett.

A terrorellenes intézkedésekhez hasonló fellépést tesz lehetővé az új brit törvény.

A Barcelona a Camp Nouban három meccsen három győzelmet aratott a visszatérése óta.

A Manchester City gólfesztivált rendezett Londonban, és megközelítette az éllovas Arsenalt.

Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.