Világhírű szentpétervári művészekkel láthatjuk országszerte A diótörőt, a karácsony balettjét
A varázslatos, élő zenekaros balett országos turnéra indult.
A varázslatos, élő zenekaros balett országos turnéra indult.

A klasszikus teljes balettzenéje elhangzik.

A Szegedi Kortárs Balett Budapestre is elhozza a darabot.

Olyan ünnepi színházi programokat kínálunk, amelyek a család számára felejthetetlen élményt nyújtanak.

A nepperek egy jobb helyre szóló bilétáért 635 ezer forintnyi rubelt is elkérnek.

A diótörő minden nemzedéknek másként szól a családról, a karácsonyról, a szeretet erejéről.

Karácsonyi ajándékként bárki számára elérhető lesz a balettprodukció egy korábban rögzített felvétele.

A jótékonysági árveréssel segítik a koronavírus-járvány idején árván vagy félárván maradt magyar gyerekeket.

Ajándék videóval kedveskedik karácsonyra a Miskolci Balett, a Miskolci Nemzeti Színház pedig streamelt előadásokkal az új évre készül.

Az ünnepvárás örömét, a régi korok karácsonyi hangulatát szeretné felidézni a gyulai Almásy-kastély.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Borsodi hétköznapok.

A Tisza húszezer forintot fizetett a keményvonalas bűnözőknek, hogy elmenjenek a Lázárinfóra balhézni.

Ismét megnyílik az uniós forrásokhoz vezető út.

A fővárosban is esett a hó.

Kaja Kallas sokat panaszkodik, de nem csak ő van szorult helyzetben.

A területet az orosz támadások kiindulópontjaként használják.

Magyarországon már elindultak a háborúellenes gyűlések.

A főtt krumpli az egyik leggyakoribb köret, mégis sokszor okoz bosszúságot.

Már az a kedvesség is levett a lábamról, amivel a fiatal csinos pincér hölgy beinvitált a sörözőbe. Nem sejthette, hogy nagyon is tudatosan érkeztem.

Két felvétel is készült hasonló esetekről, mindkettő viszonylag szerencsésen végződött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.