Dobrev Klára Bratislavának nevezte Pozsonyt
Pozsony „átnevezésére” az Európai Parlament csütörtöki ülésén került sor.
Pozsony „átnevezésére” az Európai Parlament csütörtöki ülésén került sor.
Jóllehet a Freeszfe Egyesület már be is költözött a frissen felújított Damjanich utca 4. számú épületbe, úgy néz ki, a történetnek még nincs vége.
Komoly konfliktus kezd kirajzolódni a XVI. kerületben a Párbeszéd és a DK között. Információink szerint a párbeszédes Szabó Rebeka zuglói alpolgármester elindulna a Gyurcsány-párt politikusának, Nemes Gábornak „fenntartott” egyéni országgyűlési választóke
Az erzsébetvárosi baloldal kamuvideóval próbálta bizonyítani, hogy a kerület vezetése által bezáratott ErőMűvház kulturális központ rossz állapotban van.
A nagy múltú és elismert Molnár Antal Zeneiskola részére felújított VII. kerületi épületet átjátszották a Freeszfe Egyesületnek.
Szüksége is van rá.
Könnyen lehet, hogy Jakab Péter miniszterelnök-jelölti ambícióit még azelőtt elfojtja a Gyurcsány fémjelezte kényszerkoalíció, hogy a baloldali szavazók véleményt alkothatnának róla.
Magyarország eltökélt, hogy a járvány elleni védettséget a lehető leghamarabb megteremti. Az azutáni tervek jó része már most is létezik.
Fekete-Győr azt hazudta, a DK szövetségesei nyomására belement, hogy egy esetleges kormányváltás után nem nyúlnak hozzá a határon túliak szavazati jogához.
Megy ám az ellenzéki választók hülyítése…
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A károsultak már kérhetik, hogy eltiltsák az elkövetőt attól, hogy zaklassa őket a későbbiekben.
Gajda Péternek ellentmondott párttársa, Kunhalmi Ágnes, aki szerint újra kell tárgyalni Aranyosi Péter díszpolgári címét.
A jelenlegi megközelítés káros a kontinens számára.
Ismét megmutatta emberi nagyságát a magyar labdarúgó-válogatott kiváló szélsője.
Lezárhatnak egy negyedszázada megoldatlan ügyet.
Öten vehettek át elismerést.
Ez lehet az eddig megtalált egyik legfurcsább exobolygó.
Lezárhatnak egy negyedszázada megoldatlan ügyet.
Öten vehettek át elismerést.
Ez lehet az eddig megtalált egyik legfurcsább exobolygó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.