Dobrevék elhibázott taktikát folytatnak
Deák Dániel elemzése szerint Gyurcsány Ferenc taktikája, hogy a feleségét tolta előtérbe, elhibázott.
Deák Dániel elemzése szerint Gyurcsány Ferenc taktikája, hogy a feleségét tolta előtérbe, elhibázott.

Slágerterméknek ígérkezik a Dobrev Klárá-s gyufásdoboz.

A Fidesz és a KDNP a járvány okozta helyzetet úgy oldja meg, hogy segít az embereknek.

A bizottság szinte azonnal lebuktatta Dobrev Klárát, aki még mindig európai minimálbérről beszél.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció pacsirtája ezekben a hetekben körberöpködi és telepiszkítja hazugságokkal az országot.

Ismét a DK vitte a prímet az „ellenállásban”.

Azzal állt elő Dobrev Klára, hogy a magyar közalkalmazottak azért nem vesznek részt az ellenzék találkozóin, mert a piszok kormányzat listázza az ott jelenlévőket.
Akár hosszú távon is az ellenzék vezető erejévé válhat Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója (DK) a Magyar Nemzetnek nyilatkozó elemzők szerint.

A DK, az MSZP és a Momentum képviselőinek azon ádáz küzdelme, hogy a kormánypárti képviselők bizottsági alelnökké választását megakadályozza, színtiszta erkölcsi hazaárulás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ködös, borús napok elé nézünk.

Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

„Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció” – írta a közösségi oldalán Orbán Viktor a Donald Trumppal folytatott tárgyalása után.

A világ vezető médiumai is kiemelten foglalkoztak az Orbán–Trump-találkozóval.

A miniszterelnök sikeres tárgyalást zárt Washingtonban.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár előterében látható időszaki kiállítás idézi meg Edith Bruck írónő életét és munkásságát. A tiszakarádi születésű, Olaszországban élő holokauszttúlélő művész története a szenvedésből születő emberség és a megbocsátás erejéről szól – arról, hogyan lehet a múlt fájdalmát a remény nyelvére fordítani.

Németországban a Liverpoolt ért kritikában a szánalmas jelzőt használták.

A Liverpool elvett gólja az angol szakértők körében is téma volt a vasárnapi rangadó után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.