Agymenés a siralomházból

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció pacsirtája ezekben a hetekben körberöpködi és telepiszkítja hazugságokkal az országot.

Fotó: Illyés Tibor Forrás: MTI

Brüsszelből nézvést sem egyszerűbb a helyzet. Ha csak minden harmadik magyar önkormányzat pályázna, akkor is ezer reményt kellene a nagy tudású és hangyaszorgalmú uniós dolgozóknak elolvasni, meghányni-vetni, majd a végső döntés előtt ezer bizottságnak helyszíni bejárást tartani az ország különböző régióiban. A szándékos lódítás legalább akkora butaságból táplálkozik, mint az úgynevezett európai minimálbér mániája, amit természetesen lehetetlen bevezetni a tagországok fejlettségi fokainak különbözősége okán, de olyan jól hangzik belemondani az emberek arcába.

De ha Dobrev Klára erre is találna vevőt, még mindig fel kellene tennünk neki az igazi kérdést: Kegyed lenne – közösen az Európai Egyesült Államokkal – a pénztáros? Aki azt szeretné elhitetni velünk, hogy a magyar kormány, a magyar parlament – az önök kivételével – sőt, mi mindannyian, akik nem az önök szekértáborát izmosítjuk, alkalmatlan és korrupt banda vagyunk, akikre ráférne a közvetlen uniós irányítás? Önre bízni az euróbankók számolását meg elosztását, annak tükrében, mit tettek az Apró-villával, a Fittelina Kft.-vel, az Altus Rt.-vel? Hogyan jutottak visszabéreltetés ürügyén a kormányüdülőhöz, hogyan a Motim Rt.-hez? Mit lehet tudni a diákfoglalkoztatás „talpra állításához” Czeglédy Csabának kölcsönadott milliók sorsáról, főként eredetéről?

Nos, ilyen előélettel és ilyen háttérrel talpig sminkben sem lehet eltakarni a tényeket, még inkább elhitetni azt a szeplőtelenséget, amelyben mutatkozni és a népeket győzködni tetszik Szolnoktól Veszprémig. Ön hivatkozik jogállamiságra, miközben arra uszítja hallgatóságát, hogy ha az ellenzékre szavaz, akkor az önkormányzatok fittyet hányhatnak a kormányra, és átvehetik a hatalmat? Úgy képzeli, hogy szivárványszínű, kis önkormányzati szigetek alakulnak, és amerre úsznak a nagy Fidesz-KDNP-tengeren, ott majd jól megmérgezik a vizet? Elég volt mindezt egyszer túlélni.

Pocskondiázni, lejáratni, megalázni, végső soron pedig becsapni az ország népét, számomra árulás. Az áruló pedig olyan, hogy a kezünket szorongatja, a terveink felől érdeklődik, a szemünkbe néz és együtt érez, sőt velünk sóhajt és nyög, miközben erőtlenségbe silányít bennünket, hogy minél könnyebb legyen túladnia rajtunk.

A szerző polgármester