Nyilvánosan, az utcán csaptak le dílerekre a győri rendőrök + videó
Két férfit és egy nőt kaptak el a rendőrök.
Két férfit és egy nőt kaptak el a rendőrök.
Gyerekeknek is új pszichoaktív anyaggal kereskedő férfit fogtak el.
Széles körben terjesztették a mérget a környéken.
Lebukott az egyik vevője is.
Kritikus állapotba kerültek Budapest forgalmas közterei.
Kábítószer birtoklása miatt nyolc esetben kellett intézkedniük, és húsz körözött bűnözőt is elfogtak.
Társkereső oldalakon hirdette az orgiákat, de mások szexpartiján is terített.
Az összehangolt bűnügyi akció eredményeként a nyomozók nyolc embert hallgattak ki gyanúsítottént, közülük hetet őrizetbe vettek.
Az alaptörvényben tiltják be a drog előállítását, terjesztését és használatát is.
Elindult a hajtóvadászat a kábítószerek ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
Minden nyugdíjast érintene a Tisza Párt megszorítása.
A miniszterelnök is reagált a friss hírre.
Információs hadviselés zajlik a budapesti békecsúcs kapcsán – írta gyorselemzésében Deák Dániel.
A háttérben zajlanak a tárgyalások, mindenki azt találgatja, mikor találkozik Trump és Putyin.
Valótlanságot állított Ursula von der Leyen az Európai Parlamentben.
Az Olimpiakosz hatalmas pofonba szaladt bele a Barcelona ellen.
A Balaton-felvidéken csaknem félmilliárd évet ugorhatunk vissza az időben.
Alig maradt egészséges védője a királyi gárdának.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.