Kiderült, ki lesz Dull Szabolcs utóda az Indexnél
Az Index vezérigazgatói posztját is betöltő Szombathy Pál lesz a portál új főszerkesztője.
Az Index vezérigazgatói posztját is betöltő Szombathy Pál lesz a portál új főszerkesztője.

A Momentum politikusa most a Politico nevű lap hasábjain látott neki hazugságok segítségével hazát árulni.

Istenem, mennyire jellemző és mennyire tökéletes ez így.

A legfrissebb fejlemények beigazolhatják, hogy az egész ügy nem más, mint egy előre eltervezett színjáték.

Bodolai elmondta, az Indexen belül lehetett „olyan szerződéseket kötni a haverokkal, hogy a fele visszajön”.

Dobrev elismerte: egy brüsszeli jelentésről egyeztetett az Index kirúgott főszerkesztőjével.

A kuratórium elnöke arra gyanakszik, hogy csak színjáték volt a portál körüli botrány.

Az ATV-nek továbbra is azt állította, hogy politikai újságíróként beszélt emberekkel.
Üzleti titok megsértése bűntett gyanúja miatt tett feljelentést a IX. kerületi ügyészségen Tényi István.
Elkezdték toborozni az új stábot, addig csökkentett üzemmódban működik a portál.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Torinóba utazott, hogy szolidaritását fejezze ki a rendfenntartó iránt és meglátogatta a kórházban ápolt rendőröket.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

Az ETO FC elleni döntetlent nagyon nehezen emésztik meg a hajdúságiak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.