A Duna 860 centiméterrel tetőzhet Budapesten
Vitályos Eszter jelentkezett a Pest vármegyei védelmi bizottság üléséről.
Vitályos Eszter jelentkezett a Pest vármegyei védelmi bizottság üléséről.
Továbbra is emelkedik a Morva és a Duna vízszintje Nyugat-Szlovákiában, a Duna a fővárosban, Pozsonyban délután tetőzhet – jelentette hétfő reggel a szlovák média.
Közeledik az elmúlt évtized egyik legnagyobb árhulláma. A Római-parton élők már készülnek az otthonaik megvédésére.
Dömötör Csaba hangsúlyozta, aki segíteni szeretne, előtte mindenképp tájékozódjon.
A vízügyesek szerint meg fogunk birkózni az árhullámmal, jelezte a miniszterelnök.
A kulcs a szervezettség és a fegyelmezettség.
Jön az árvíz, erre készül a MÁV–Volán-csoport.
Elkezdődött az árvízi védekezés.
Hétfőtől napi egy métert is emelkedhet a Duna vízállása.
A szakemberek felkészültek a védekezésre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán lakosság egyre inkább úgy érzi: a nagy győzelmi ígéretek mögött nincs tartalom.
Csak egy tucatnyi embert vonzott az esemény a másfél milliós városban.
Többen is látták őket felbukkanni Badacsony közelében.
A 4200 lakás építését célzó két beruházás Budapest X. és XV. kerületében valósulhat meg gyorsított engedélyezési eljárással.
Betegség miatt az olasznak fel kellett adnia a meccset.
Két, az előző idényben még NB I-es csapat játszott egymással NB II-es meccset hétfőn este Kecskeméten. A hazaiak simán nyertek.
Az ukrán elnök is támogatja a háromoldalú találkozót.
„A nőkre is kiterjesztett sorkatonaság azonban még így is kérdéseket vet fel: valóban befogadóbb lesz a sereg a változástól?”
Betegség miatt az olasznak fel kellett adnia a meccset.
Két, az előző idényben még NB I-es csapat játszott egymással NB II-es meccset hétfőn este Kecskeméten. A hazaiak simán nyertek.
Az ukrán elnök is támogatja a háromoldalú találkozót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.