Kásler Miklós: A normál betegellátásba már a betegágyak nyolcvan százaléka bevonható
Jó hírt jelentett be az emberi erőforrások minisztere szerda reggeli bejegyzésében.
Jó hírt jelentett be az emberi erőforrások minisztere szerda reggeli bejegyzésében.
Hazánk továbbra is csak azokat a forrásokat hívná le, amelyeket nem kell visszafizetni. Az uniós hitelből egyelőre a tagállamok többsége sem kér.
Folytatódnak a béremelések és fejlesztések sora kezdődik az ágazatban. Az egészségügy 2010-hez képest mintegy 1700 milliárd forinttal nagyobb büdzsével gazdálkodhat.
Nagy vitát váltott ki annak a miskolci nőnek a tragédiája, aki kétszáz kilométert utazott, hogy bábák segítségével szülje meg gyermekét
Kiderült, hogy Stella Kyriakides korábban is szoros üzleti kapcsolatban állt a legnagyobb oltóanyaggyártókkal.
A magyar egészségügy az utóbbi hetekben úgy jutott túl a járvány harmadik hullámának legkritikusabb szakaszán, hogy valamennyi beteg számára biztosított maradt az ellátás.
Gyurcsányék programja szerint annak jár majd magasabb minőségű ellátás az állami rendszerben, aki több járulékot fog fizetni.
Magyarországon az embereket és az üzleti vállalkozásokat is védték az intézkedésekkel – mondta Hans Kluge.
A jelenlegi járványügyi helyzetben fontos, hogy meg tudjuk különböztetni az allergiás reakciókat a koronavírus okozta megbetegedés tüneteitől.
Magyarázat nincs a humanizmussal hadban álló Márki-Zay Péter polgármester lépésére. Legföljebb szánalmas előzmény.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Megállíthatatlanul terjed egy modell, amely forradalmasította a világ labdarúgását.
Kétharmados többségben vannak Ukrajna felvételének ellenzői – közölte a Nézőpont.
A holland versenyző borzalmas hírt osztott meg a közösségi médiában a követőivel.
Egy ház biztonsági kamerája rögzítette a hatalmas robbanást a békés kertvárosban.
Az intézkedések a sajtószabadság kérdését is felszínre hozták.
Oroszország Ukrajna elleni legutóbbi támadási hullámára további nyugati szankciókkal kell válaszolni – mondta Johann Wadephul német külügyminiszter az ARD közszolgálati műsorszolgáltatónak vasárnap adott interjújában.
Szinte egész Ukrajnát orosz védelmi pufferzónaként jelölte meg.
Az intézkedések a sajtószabadság kérdését is felszínre hozták.
Oroszország Ukrajna elleni legutóbbi támadási hullámára további nyugati szankciókkal kell válaszolni – mondta Johann Wadephul német külügyminiszter az ARD közszolgálati műsorszolgáltatónak vasárnap adott interjújában.
Szinte egész Ukrajnát orosz védelmi pufferzónaként jelölte meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.