Ötszáz kilométeren át a magyar nemzet összekovácsolásáért + képgaléria
Közel hatszáz gyermekkel együtt elrajtolt az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás.
Közel hatszáz gyermekkel együtt elrajtolt az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás.

A hatnapos rendezvény célja, hogy a határon túli magyarokkal való összetartozásra, sorsközösségre hívja fel a figyelmet.

A jótékonysági futás részeként az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány a magyarfülpösi szórványkollégium lakóit is támogatja.

Hat nap alatt hatszáz kilométert teljesítenek a résztvevők, három helyszínen lehet majd vért adni.

A Magyar Posta 2019-ben újra Gui Angéla önkéntes civil tevékenységét támogatta közel másfél millió forinttal. A nagydobronyi gyermekotthon karácsonyfája alá idén meleg papucs kerül.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

A máshol élők pedig irigykednek.

Ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban – üzente a miniszterelnök.

Három történelmi egyház szent épületei is kormányzati forrásokból nyertek új arculatot a fővárosban.

Meghalt négy ember, rengeteg a sebesült.

A levegőben megsemmisítettek egy célpontot.

Megrázó videót osztott meg Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.

A Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club játékosa, Molnár Bálint állítása szerint véletlenül harapott.

Ez nagy lehetőséget jelenthet a Molnak is.

Many people may be able to relate to this.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.