Pressman a magyar miniszterelnököt támadja, miközben Orbán Viktor a békéért küzd
Az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete a függetlenség napi fogadáson mondott beszédében szállt bele az aznap épp Kijevben tárgyaló magyar kormányfőbe.
Az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete a függetlenség napi fogadáson mondott beszédében szállt bele az aznap épp Kijevben tárgyaló magyar kormányfőbe.
A Demokrata Pártban is egyre határozottabb az a vélemény, hogy új elnökjelöltet kellene keresni.
Egy muszlim szervezet felháborodott egy iskolai dolgozat kérdésén, ezért az iskola inkább bocsánatot kért az Egyesült Államokban.
Az amerikai különleges erők szervezete nyílt levélben figyelmeztetett arra, hogy a Biden-kormány közvetlen intézkedései miatt súlyos, komoly terroroveszély fenyegeti az Egyesült Államokat.
A Biden-kormányzat 150 millió dollár értékben fegyvereket és lőszereket, köztük HAWK légvédelmi elfogórakétákat és 155 milliméteres tüzérségi lőszereket biztosít Ukrajnának.
Míg a korábbi republikánus elnök tarolt a tegnap esti vitán, addig a jelenlegi elnök megsemmisítő vereséget szenvedett.
Ahelyett, hogy eloszlatta volna a korával és alkalmasságával kapcsolatos aggodalmakat, inkább megerősítette azokat.
A DK elnöke szerint meg kell vitatni, hogy milyen felelőssége van a legutóbbi baloldali kormányfőnek a Fidesz 2010-es kétharmados győzelmében.
Az épület lakóit már korábban evakuálták.
Egy dolgot azonban soha többé nem tehet meg a WikiLeaks alapítója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.