Erről tárgyalt az amerikai és a kínai elnök
A megbeszélésen szóba kerültek a TikTok korlátozására irányuló amerikai törvényhozási lépések is.
A megbeszélésen szóba kerültek a TikTok korlátozására irányuló amerikai törvényhozási lépések is.

The majority of Democrats believe that schools have a right to conceal students' transgender tendencies at school from their parents.

Joe Biden kampányolt azért, hogy a NATO minél durvábban bombázza Jugoszláviát 1999-ben.

A demokraták többsége szerint el lehet titkolni a szülők elől, ha a gyerekük transzneműként viselkedik az iskolában.

Nemhogy napokat, de teljes hónapokat szánnak a láthatóság és elfogadás növelésére.

Szeptemberben szintén egy nő halt meg, miután ő is ugyanígy lezuhant.

Az illegális migráció minden amerikait érint.

Hogyan hatna az orosz–ukrán háborúra Donald Trump megválasztása?

Először utazik a Fehér Házba a török államfő Joe Biden elnöksége alatt.

Huszonnégymillió dollárt kaphatott az amerikai elnök családja külföldi ügyleteiből.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

A miniszterelnök az ilyen látogatásokra mindig készül egy váltás inggel.

Új támogatás járhat az állami és egyházi köznevelési intézmények munkatársainak.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

Mivel a volt kormányfő nem jelent meg a tárgyaláson, a bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.

Hétfőn délután négyen jutottak a harmadik fordulóba, egyikük sem kiemeltként.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.