Az Egyesült Államokban diagnosztizálták az első új típusú koronavírusos tüdőgyulladást
Ugyanaz a boszorkányüldözés, amely már évek óta folyik, és őszintén szólva ez szégyenletes – jelentette ki érkezésekor amerikai elnök újságírói kérdésre válaszolva.
Az első – több mint kétezer fős – migránskaraván 2018 októberéből indult útnak Hondurasból az Egyesült Államok felé. Ezt további három követte.
Az államtitkár kiemelte, hogy Washington irányításával olyan nemzetközi koalíció formálódik ezekben a hónapokban, amely kifejezetten a családi értékek megőrzése mellett teszi le a voksot.
Nőtt a kiskereskedelem és vendéglátás forgalma decemberben az Egyesült Államokban, már a harmadik egymást követő hónapban. A háztartások, az autóvásárlásokat leszámítva, nem fukarkodtak az év utolsó hónapjában, ami azt jelezheti, hogy az amerikai gazdaság
Az Egyesült Államokba eljutni akaró legalább száz hondurasi állampolgár lépett be illegálisan Guatemala területére, miután tömegesen megrohamozták a Guatemalával közös határt Honduras északnyugati részén – állapította meg az EFE spanyol hírügynökség.
Egyelőre ezren vannak, de a fővárosból, Tegucigalpából és az ország más részeiből autóbuszokon érkeznek még sokan mások San Pedro de Sulába.
Washington 2018 májusában egyoldalúan felmondta az atomalkut, amelyben Irán a nemzetközi szankciók feloldásáért cserébe kötelezettséget vállalt atomprogramja korlátok közé szorítására.
Az előválasztásokkal hamarosan élesbe forduló amerikai kampányt is tematizálja, hogy az Egyesült Államokban csaknem két hét múltán is vitatkoznak Kászem Szolejmani iráni tábornok megöletésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
What We Believe In – Amiben hiszünk címmel kiállítást rendeztek a Ludwig Múzeumban.
Sajnos a közel-keleti helyzet egyre súlyosabbá válik, egyre súlyosabb harcok zajlanak a térségben – mondta a külügyminiszter.
Hamarosan jönnek a további részletek.
A Chelsea középpályása az utóbbi napokban egy Instagram-videóval került a figyelem középpontjába.
The Hungarian prime minister fears a growing threat of terrorism.
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.
A feltűnési viszketegséggel megáldott Tompos Márton élőben közvetítette az első „felcsúti pride-ot”.
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.
A feltűnési viszketegséggel megáldott Tompos Márton élőben közvetítette az első „felcsúti pride-ot”.
Mága Zoltán elindította a Nemzeti összefogás jótékonysági koncertsorozatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.