Az amerikaiak tagadják, hogy maszkszállítmányokat térítettek volna el
A vádak szerint a cég tisztségviselői kétszázezer, Berlin által rendelt maszkot térítettek el Bangkokban.
A vádak szerint a cég tisztségviselői kétszázezer, Berlin által rendelt maszkot térítettek el Bangkokban.
A Moodyʼs napokban közzétett tanulmánya szerint egyedül Kalifornia napi vesztesége 2,8 milliárd dollárra rúgott.
Az Egyesült Államok megerősíti a drogkartellek elleni védelmét – jelentette be Donald Trump amerikai elnök a koronavírus elleni intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján szerdán.
Nem léphet ki cellájából a következő két hétben az Egyesült Államok szövetségi börtöneinek összes rabja, 146 ezer elítélt a koronavírus-veszély miatt, illetve a járvány terjedésének fékezése végett.
Az orosz Védelmi Minisztérium tájékoztatása szerint az An-124-es katonai gép Donald Trump és Vlagyimir Putyin hétfői telefonbeszélgetését követően indulhatott útjára.
Vlagyimir Putyin elnök megkérdezte Trumpot, hogy az Egyesült Államoknak van-e szüksége segítségre. A válasz kiderülhet abból, hogy a szállítás tényét már a Reuters is megerősítette.
„Fehér foltokba” ütközik az Egyesült Államok hírszerzése, miközben a koronavírus-világjárvány feltérképezéséhez és természetrajzának felvázolásához gyűjt adatokat: Kínában, Oroszországban, Észak-Koreában komoly akadályokba ütközik, de Iránban sincs könnyű
Eddig több mint egymillió amerikain végeztek vírustesztet – közölte Donald Trump amerikai elnök szokásos napi sajtókonferencián hétfőn a Fehér Ház Rózsakertjében.
Tesztelni, tesztelni, tesztelni – így szól a koronavírus-járvány megfékezéséről folytatott vita egyik sokat hangoztatott véleménye.
Elbocsátásokra valószínűleg sor kerül majd, de a cégvezetők döntéseinek üzenetértéke van: a dolgozókkal való szolidaritást mutatja, azt, hogy a bajban is osztoznak a munkavállalókkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ali Khamenei merénylettől tartva bujkál.
Noha az első félidőben még vezetett a japán Urava az Inter ellen, végül az olaszok örülhettek.
Fogságban az állatok gyakran csak 20–30 évig élnek.
A dán szakemberek az amerikai szállítótól is tartanak.
Még nem késő elindulni! Mutatjuk, milyen programokkal készültek országszerte.
Az ukrán elnök fegyvergyártásra akarja elvenni az országok pénzét.
Még pusztítóbb csapásokra készülnek.
Még nem késő elindulni! Mutatjuk, milyen programokkal készültek országszerte.
Az ukrán elnök fegyvergyártásra akarja elvenni az országok pénzét.
Még pusztítóbb csapásokra készülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.