Rasszizmus az arab világban

Az Egyesült Államokból indult Black Lives Matter (A fekete életek számítanak) mozgalom már az arab világot is elérte, de nem forgatta azt fel. Pedig a rasszizmus az arabok között is hétköznapi, még ha történelmi és kulturális gyökerei mások is, mint a nyugati világban. A bőrszínek árnyalatai, a társadalmi előítéletek és a politikailag egyáltalán nem korrekt arab filmművészet világában Sayfo Omar, az Avicenna Közel-Kelet Kutató Intézet kutatója segített eligazodni.

Az amerikai George Floyd portréja a háború dúlta szíriai Idlibben Fotó: Reuters

Az amerikai George Floyd portréja a háború dúlta szíriai Idlibben
Fotó: Reuters

Nem fekete-fehér

– A rassz és a rasszizmus fogalma történelmileg mást jelenít meg az arab világban, mint Európában. Mivel az arabok – sokszor még egy országon belül is – etnikailag sokszínűek, a bőrszín leírása nem kizárólag a fekete-fehér skálán mozog. Az emberek bőrszínét már a XIX. századi egyiptomi cenzusok is számos árnyalatba sorolták be, ugyanazon színnel pedig arabokat és afrikaiakat is jellemeztek – tekintett vissza a megkülönböztetés történetére Sayfo Omar. Az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének kutatója emlékeztetett rá, hogy ettől még a hétköznapi rasszizmus nagyon is jellemző az arabok között. – A közel-keleti társadalmak kollektívek, erősen tagoltak és hierarchikusak, így az embert nem feltétlenül a személye, hanem a vélt társadalmi csoportjának a státusza alapján ítélik meg. Az afrikaiakkal szemben ma is élő negatív előítélet tehát nem elsősorban bőrszínük eredménye, hanem azé, hogy jellemzően olcsó munkásokként vagy menekültekként vannak jelen, így a társadalmi státuszuk is alacsony – magyarázta. Felidézte egy, a Bejrúti Amerikai Egyetemen tanuló ugandai diáklány személyes példáját is, akit külseje miatt rendre házi cselédnek néztek, és lekezelően bántak vele, egészen addig, amíg meg nem tudták, hogy egy jó nevű egyetem diákja. Fontosnak tartotta megemlíteni azt is, hogy az arabok egymást is erősen megkülönböztetik: Libanonban például jellemző a szír menekültekkel szembeni „rassziz­mus”, miközben nincs is köztük rassz­béli különbség.

És hogy mennyire érte el a politikai korrektség ügye már az arab világot is? Sayfo Omar szerint a rasszizmus problémája időről-időre előkerül, leginkább olyankor, mikor kitudódik egy-egy botrányosabb eset, melyben a hatóságok vagy a munkaadók rosszul bánnak a munkásokkal, menekültekkel. – Az elmúlt években nagy vitákat generált az afrikaiak ábrázolása a filmekben és a médiában is. Az egyiptomi filmekben és az Öböl-országok műsoraiban ugyanis nem ritka, hogy arab színészek feketére maszkírozzák magukat egy komikus karakter megformálása kedvéért. A nyugati felfogás ezen a területen már kezd utat törni magának, egyre jellemzőbbek a tiltakozó kampányok, adott esetekben pedig még az adott országok követségei is panaszt tesznek – mutatott rá a kutató. – Tudni kell viszont, hogy a testi, akár etnikai jegyeken való élcelődés már a középkorban is része volt az arab humornak, és az sem akkor, sem ma nem jár együtt feltétlenül a rasszizmussal. Tény, hogy a feketéken mint alacsonyabb státuszú embereken viccelődni általában kockázatmentes – tette hozzá.

Gyarmati örökség

A kutató szerint hasonló elvek vonatkoznak a fehérekre is: egy vélten szegényebb kelet-európai megbecsültsége általában alacsonyabb, mint egy vélten gazdag nyugatié. – A nyugatiakkal szembeni ellenérzés – már amikor tetten érhető – nem etnikai, hanem kulturális jellegű, és részben a gyarmati múltra vezethető vissza – vélekedett. Sayfo Omar mégis úgy érezte, a fehérek státusza magas az arab világban.

– Ennek is köszönhető, hogy az egyiptomi filmek dívái és férfi színészei hagyományosan jobban hasonlítottak nyugati kollégáikra, mint honfitársaikra. Az arab popkultúrát meghatározó libanoniaknál pedig kifejezetten a nyugati szépségideál dominál – magyarázta.

Mint a fésű fogai

A muszlimok álláspontja szerint vallásuk tiltja a rasszizmust, amire egy Korán-idézetet hoznak bizonyítékként, miszerint „az emberek egyenlők, mint a fésű fogai” – magyarázta Sayfo Omar az iszlám tanításait a rasszizmussal kapcsolatban. A kutató emlékeztetett, hogy Mohamed próféta első hívei részben a helyi rabszolgák közül kerültek ki, akik között afrikaiak is voltak, emellett Mohamed az első müezzinnek egy Bilál nevű abesszíniai rabszolgát tett meg. – A társadalmi realitásokról viszont sokat elmond, hogy a róla szóló 1953-as, nagyszabású egyiptomi filmalkotásban már egy „fehér” egyiptomi színész játszotta Bilált, arcát feketére maszkírozva. A filmet aztán az amerikai fekete szervezet, a Nation of Islam is levetítette New Yorkban mint bizonyítékot az iszlám toleranciájára, miközben akkorra a „blackface”-t Amerikában már a rasszizmus jelképének tartották – tette hozzá. Érdekességként rámutatott még arra a furcsa jelenségre is, hogy a rasszizmust elméletileg teljesen elutasító iszlamisták körében is nagyobb megbecsülésnek örvend egy iszlámra áttért európai, mint egy hasonló fekete.