Vérrel borított lovak lepték el Londont, nagy a pánik a városban + videók
A reggeli órákban a katonaság több lova elszabadult, sorra ütköztek a járművekkel.
A reggeli órákban a katonaság több lova elszabadult, sorra ütköztek a járművekkel.

Legalább két tucat politikust és közéletben tevékenykedő személyt vettek célba a szexting cselekményekkel.

A fegyver 2032-ben vezették volna be, de a megváltozott geopolitikai helyzet miatt a britek jelentősen felgyorsítanák a fejlesztéseket.

Veszélyben a tiltakozás szabadsága a tüntetők szerint, mások véleménye azonban az, hogy túlzásba esnek a klímaőrültek.

Arról is pletykálnak, hogy még a választások előtt leváltják Rishi Sunak miniszterelnököt, hogy mentsék a menthetőt.

Biológiailag férfi kollégáikkal kellene osztozniuk a mosdón a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal női dolgozóinak.

Egy, a brit külügyminisztérium munkatársainak tartott szemináriumon professzorok arról beszéltek, hogy helytelen a Hamászt terrorszervezetnek nevezni, és hogy Izrael, mint „fehér, telepes gyarmatosító” nemzet a felelős végső soron a közel-keleti konfliktusért.

Grant Shapps ostobaságnak nevezte a woke-ot, és leszögezte, a hadseregnek halálos katonai erőnek kell lennie.

Rekordot döntött tavaly a pezsgővásárlás, miközben az átlagemberek megélhetési problémákkal küzdenek.

A fiatal néhány perccel éjfél előtt hunyt el, tavaly ő volt a 22. tinédzserkorú, akit meggyilkoltak a brit fővárosban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szenteste és karácsony mindkét napján hóesés várható.

Az online csalások száma alaposan megszaporodott.

Fényképeken a különleges jelenség.

Azonnal intézkedtek.

Ők a legnépszerűbb párt Németországban.

Az indiai hatóságok egyelőre több lehetséges okot vizsgálnak.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországon az illegális migráció szintje nulla, ezért bünteti Brüsszel.

Nem akarnak még egy olyan botránysorozatot, amely a párizsi olimpián történt.

According to Alexandra Szentkiralyi, Hungary's capital was derailed by Mayor Gergely Karacsony's rise to power.

Lorenzo Musetti nyilatkozata alapján minimum kérdésessé vált a szerb teniszező őszintesége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.