A brit miniszterelnök engedne a klímacélokból
„A pillanat, amikor hátat fordítottunk a világnak és a jövő generációinak. Micsoda szégyen” – fogalmazott a korábbi környezetvédelmi miniszter.
„A pillanat, amikor hátat fordítottunk a világnak és a jövő generációinak. Micsoda szégyen” – fogalmazott a korábbi környezetvédelmi miniszter.

A három személyt a brit hatóságok vették őrizetbe Oroszországnak való kémkedés gyanújával.

A brit király útját a nyugdíjtörvény következtében kirobbant zavargások miatt kellett elhalasztani.

A hatóságok számára nem volt ismeretlen a 31 éves férfi, feltételezések szerint nem állt kapcsolatban szélsőségesekkel.

A brit várost rendőrök és tűzoltók lepték el, több utat kordonokkal lezártak.

A rendőrséghez irányította a kabinetiroda a volt miniszterelnök ügyét.

Boris Johnson nyolcadik gyermeke néhány hét múlva érkezik.

Többen attól tartanak, hogy az MI teljesen behálózza az életünket, és a gyerekek például már azt sem fogják tudni, mi igaz és mi nem.

A lakossági vízfogyasztás eközben épphogy nő, ráadásul úgy tűnik, a fogyasztók nem érzékelik a problémát.

Az Egyesült Királyság egy februári ígéretét teljesítette a rakéták adományozásával.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Radics Béla rámutatott, a magyarok pontosan látják, hogy mi zajlik most.

Gyorsan meg is oldották a helyzetet.

A Tisza szorosan együttműködik Manfred Weber pártcsaládjával, emlékeztetett a frakcióvezető.

Veszélyes a jegesedő Dunán közlekedni.

Az ország vezetése közölte, hogy nyitva tartja a kommunikációs csatornákat az Egyesült Államokkal, miközben Donald Trump amerikai elnök a válaszlépéseket mérlegeli.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

Nagyszabású jubileumi rendezvényre készül Debrecenben a „bakatormentő” bandája.

Csoma Kristóf nyolc védése megalapozta a magyar válogatott háromgólos győzelmét Montenegró ellen.

Repült is a sárga csekk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.