
- Magyar Nemzet
- egyházak
egyházak

Újra engedélyezi az istentiszteletek megtartását a cseh kormány
A járvány miatt bezárt templomok Jézus üres sírjára emlékeztetnek
Jézus Krisztus a bezárt ajtón keresztül, otthonainkban is meg tud látogatni – mondta Fabiny Tamás.

A feltámadott Krisztus hatalma betölt mennyet és földet
Ha egymástól el is választ most bennünket a baj, Krisztustól semmi sem választ el – mondta Bogárdi Szabó István.

Krisztus feltámadását ünnepli a katolikus világ
A római katolikus egyház feje szinte egyedül fogja bemutatni 11 órakor a húsvétvasárnapi szertartást.

Online közvetítésekkel készülnek az egyházak a húsvétra
A koronavírus-járvány miatt a hívek nem vehetnek részt szentmiséken, istentiszteleteken.

Virágvasárnapra helyreáll a rend a debreceni Nagytemplomban a rongálás után
Választás elé állította az emberiséget a járvány
Sötétséget és félelmet teremtő viharhoz hasonlította az új koronavírus-fertőzést Ferenc pápa a teljesen üres Szent Péter téren mondott imáját kísérő beszédében

Egyszerre vagyunk tagjai az egyházunknak és polgárai a hazánknak
Átfogó megállapodást kötött a kormány és a Magyarországi Evangélikus Egyház. A megkötött szerződés az állam és az egyház együttműködésére helyezi a hangsúlyt.

Vasárnaptól szüneteltetik a miséket a katolikus templomokban

Fontos híreink
Végelszámolás: három ellenzéki párt már biztosan nem indul áprilisban a választáson

Orbán Viktor: A háború kopogtat az ajtónkon

Fontos ígéretet tett a hazai cigányságnak Orbán Viktor

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor bejelentette: ez a Fidesz terve a következő ciklusra
A miniszterelnök ugyanakkor figyelmeztetett, a tervnek van négy alapfeltétele.

Menczer Tamás: Magyar Péter megfutamodott, Miskolcra már el sem jött!
A politikus szerint április 12-e közeledtével egyre inkább látszik Magyar Péter bukása.

Íme az egyik legfontosabb különbség Orbán Viktor és Magyar Péter között
Ez már csak így megy.

Háborúpárti erőkhöz láncolta magát a magyar ellenzék
A Tisza és a DK a legnagyobb európai háborús uszítók pártjához tartoznak.
Külföldi híreink

Trumpot hibáztatja Irán legfelsőbb vezetője
Európa figyelmeztetést adott ki.

Berlin: Külföldről hívnak be fiatalokat a bűnbandák
A szervezett bűnözés külföldön toboroz fiatalokat arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el Németországban – közölte a berlini rendőrfőnök.

Brüsszelnek Ukrajna lett a legfontosabb
Szijjártó Péter közösségi oldalán osztott meg egy videót.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Feltámadt a Manchester United, Guardiola csúnyán ráfizetett
November vége óta először kikapott a Manchester City.

Megvan a Dacia első győzelme a Dakar-ralin
A katari Nasszer-al-Attijah a második alkalommal már győzelemre vitte a Sandridert.

Tóth Balázs bajnoki visszatérésén Marco Rossi elárulója volt a hős
A Blackburn legjobbja volt a magyar válogatott kapus, klubja is kiemelte a bravúrját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

