Szent Mihály az életből a halál kapujába lépő ember kísérője is
Mihály arkangyal a magyar embernek is a reménységet, az örök életbe vetett hitet és a küzdeni akarást jelképezte.
Mihály arkangyal a magyar embernek is a reménységet, az örök életbe vetett hitet és a küzdeni akarást jelképezte.

A közösségi élet fellendítéséért írták ki a pályázatot.

Az egyházak szerepvállalását segíti a tavasszal elfogadott jogszabály.
Az egyházak az elmúlt harminc évben jól éltek a szabadsággal, megőrizték, továbbadták és erősítették a hitet.

A kormány támogatja a Magyar falu program keretében a történelmi egyházak közösségi szintű fejlesztéseit.
Emelkedni fog a bentlakásos szociális intézmények állami támogatása 2021-ben.

A leglényegesebb viszont az, hogy világossá vált, hogy az emberélet mennyivel fontosabb, mint a gazdaság.
A fejlesztés a kormány 30 milliárd forintos támogatásából valósul meg.

Június 4-én zúgjanak a harangok, hogy emlékezzünk, imára kulcsoljuk kezünket és előre tekintsünk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és a hozzá közel álló szakértők megszüntetnék a lakosságvédelmi intézkedést.

Egymillió háztartás fizetőképességét kockáztatná a brüsszeli kottából játszó Tisza Párt.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök a résztvevők kérdéseire is válaszol a háborúellenes gyűlésen.

Speciális ügyészségi egységet hoznak létre a „gyűlölet-bűncselekmények” üldözésére.

Egyre többen tárgyalnának Vlagyimir Putyinnal.

Az ukrán elnök foggal-körömmel ragaszkodik a foteljéhez.

Fucsovics Márton vasárnap mutatkozik be az Australian Openen.

Már a nyomvonal is végleges, megkezdődhet az ország egyik legfontosabb tehermentesítő útvonalának kialakítása.

Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.