Lapozó: Erdő Péter bíboros lehet Ferenc pápa utódja
Transzneműeket és LMBTQ-migránsokat fogadó központ nyílik Párizsban.
Transzneműeket és LMBTQ-migránsokat fogadó központ nyílik Párizsban.

Becslések szerint évszázadok óta idén először nem érheti el az 50 százalékot a két egyház tagjainak összesített aránya.

A miniszter szerint Trócsányi László rektorságával új korszak kezdődik a Károli Gáspár Református Egyetem életében.

Amerikában megválasztották az első transznemű evangélikus püspököt, a skandináv egyházak homoszexuális kapcsolatokat már házasságként áldanak meg.

Soltész Miklós: Ha Gyurcsányék hatalomra kerülnének, pillanatok alatt felszámolnák az elért eredményeket.

A nyilatkozat szerint „a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg”.

A püspök szerint a tömegmédia vezérelte világban növekednek az esélyek arra, hogy megtévesszék az embereket.

Az egyházak közös nyilatkozatot adtak ki, amely szerint „a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg”.

A baptista egyház vezetősége arra kéri a híveit, hogy a vakcinákkal kapcsolatban csak megalapozott, hiteles és józan hírforrásokra támaszkodjanak.

Több katolikus egyházmegye, valamint a Magyarországi Református Egyház is az orrot és a szájat eltakaró maszk használatát kéri a hívektől.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és a hozzá közel álló szakértők megszüntetnék a lakosságvédelmi intézkedést.

Egymillió háztartás fizetőképességét kockáztatná a brüsszeli kottából játszó Tisza Párt.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök a résztvevők kérdéseire is válaszol a háborúellenes gyűlésen.

A beszámolók szerint előkerült a paprikaspray is.

A német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság készített jelentést.

A céldátumok egyre közelebb kerülnek.

2026-ban is számos világsztár zenekar és előadó lép fel Budapesten.

Brussels is doing everything it can to install a Brussels-aligned government in Hungary.

A Trónok harca egykori sztárja a harmadik színésznő, aki életre kelti az ikonikus brit régészt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.