„Amikor templomot építünk, azt üzenjük a világnak: a kereszténység él”
Soltész Miklós államtitkár megköszönte a domonkos nővérek Kőszegen és Hódmezővásárhelyen végzett oktató, nevelő munkáját.
Soltész Miklós államtitkár megköszönte a domonkos nővérek Kőszegen és Hódmezővásárhelyen végzett oktató, nevelő munkáját.

Terroristák ismét a vallás és Isten nevében öltek meg vétlen embereket, figyelmeztetés és indok nélkül.
A jezsuita szerzetes élete példa rá, hogy tehetséggel, szorgalommal és gondoskodó szülői háttérrel nagy dolgokra lehet képes az ember.
A támogatás a kormány számára az alaptörvény szerinti egyházakkal való együttműködési kötelezettség része.
Magyarországon nem lesz az a gender-őrület, ami Nyugat-Európában jellemző, és ami által családokat tesznek tönkre.

A marxizmus teljes globális menetrendjének csalhatatlan támogatása egy lehetséges következtetésre vezet.

Az olasz főváros magyar közössége számára bemutatott mise visszatér a vértanú Szent Istvánról elnevezett körtemplomba.
Az elmúlt tíz év közös munkája, hogy eljutottak a negyedik zsidó hittankönyv kiadásához – mondta Soltész Miklós.
Az LMBTQ-mesekönyvről a kereszténydemokrata politikus úgy nyilatkozott: egy szűk, de hangos és erőszakos kisebbség erőlteti azt.

A házelnök szavai szerint a szoborállítás tisztelgés Erdély XX. századi lelki vezetője és székely szentje előtt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és a hozzá közel álló szakértők megszüntetnék a lakosságvédelmi intézkedést.

Egymillió háztartás fizetőképességét kockáztatná a brüsszeli kottából játszó Tisza Párt.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök a résztvevők kérdéseire is válaszol a háborúellenes gyűlésen.

Speciális ügyészségi egységet hoznak létre a „gyűlölet-bűncselekmények” üldözésére.

Egyre többen tárgyalnának Vlagyimir Putyinnal.

Az ukrán elnök foggal-körömmel ragaszkodik a foteljéhez.

Fucsovics Márton vasárnap mutatkozik be az Australian Openen.

Már a nyomvonal is végleges, megkezdődhet az ország egyik legfontosabb tehermentesítő útvonalának kialakítása.

Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.