Orbán Viktor Donald Trumppal és Elon Muskkal találkozott Floridában
A miniszterelnököt a megválasztott amerikai elnök fogadta Mar-a-Lagóban, a birtokán.
A miniszterelnököt a megválasztott amerikai elnök fogadta Mar-a-Lagóban, a birtokán.

Elon Musk sem hagyta szó nélkül az amerikai egészségügyi minisztérium „ünnepi“ posztját.

A Trump–Musk-szövetség most már nemcsak a kampányban, hanem a táncparketten is hódít.

Musk a nyári southporti késelés után kezdte kritizálni Starmer kormányát.

Elon Musk 2022-ben vásárolta meg a Twittert.

A NASA már több mint négymilliárd dollár támogatást juttatott a SpaceX-nek.

Elon Musk korábban bírálta az Egyesült Államok részvételét az orosz–ukrán konfliktusban.

Demokrata szenátorok támadják a világ leggazdagabb emberét.

Elon Musk nem tűrte szó nélkül, hogy immár második alkalommal mentek szembe az olasz bírák a Giorgia Meloni vezette jobbközép kormány döntésével, hogy ellehetetlenítsék az albániai migránstábor működését.

Elon Musk és Vivek Ramaswamy társminiszterekként dolgoznak majd.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.