Putyin tárgyalója a washingtoni találkozója után előrelépésről számolt be
„Pozitív és konstruktív tárgyalás volt.”
„Pozitív és konstruktív tárgyalás volt.”
Hatalmas nyomás nehezedik Magyarországra Brüsszelből.
Míg 2010-ben mindössze 32 500 bölcsődei férőhely volt az országban, mára ez 67 500-ra bővült.
A felmérés alapján a magyar sportolók teljesítménye 26 százalékos javulást mutat az 1896-os athéni olimpiához képest.
Európában is csak néhány olyan ország van, ahol ilyen széles körben tanulhatnak állami ösztöndíjasként a hallgatók, ez világszintű kitekintésben pedig kifejezetten ritka.
Használható műtétek pontos megtervezésére, de implantátumokat, egyedi szerveket is tudnak vele „építeni”.
Figyelemre méltó előrelépés történt a kormányellenes afganisztáni tálibok és Washington közötti tárgyalásokon – jelentette be kedd este Asraf Gáni afgán államfő azután, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter telefonon tájékoztatta a megbeszélések menet
Az előrelépés döntően a kormány adócsökkentő politikájának, az adminisztrációs terhek jelentős mérséklésének, és az adóhivatal egyre hatékonyabb ellenőrzési gyakorlatának köszönhető.
Több helyet léptünk feljebb Maslow piramisán: már útban vagyunk az önbecsülés és a külső elismerés felé, mert kevesen fordítottak akkorát a sorsukon 9 év alatt, mint mi magyarok – írja az MNB elnöke.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magyar kisebbséget hosszú ideje könyörtelenül elnyomják.
A kapcsolódó úthálózatot is építik.
A külgazdasági- és külügyminiszter reagált a Nemzetközi Büntetőbíróság Magyarországot ért támadására.
Israel has approved to airdrop aid deliveries.
Az argentin klasszis nem érti, hogy az MLS miért tiltotta el őt, a szövetség nem akart kivételezni vele.
A gazdák a vészharangot kongatják.
Elgondolkodtató időszaki kiállítás nyílt a RepTárban.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Az argentin klasszis nem érti, hogy az MLS miért tiltotta el őt, a szövetség nem akart kivételezni vele.
A gazdák a vészharangot kongatják.
Elgondolkodtató időszaki kiállítás nyílt a RepTárban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.