A betegágyig gyorsan el kell juttatni a kutatás eredményét
Az Európai Onkológiai Misszió reményt ad a rák elleni küzdelemben – mondta Kásler Miklós.
Az Európai Onkológiai Misszió reményt ad a rák elleni küzdelemben – mondta Kásler Miklós.

Pataki Andrást választották a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács (NEÉT) új elnökévé.
Az egy évre szóló, 200 ezer forintos támogatásra az 1980. július 1. után született kutatók pályázhatnak.
A következő évben 45,6 milliárd forint jut támogatásra a költségvetésből.

Egységes európai ellátórendszer hozható létre rák elleni küzdelemben az emberi erőforrások minisztere szerint.

A kormány 2010 óta csaknem kétszázmilliárd forintot fordított a CT- és az MRI-vizsgálatok finanszírozására.
Kormányzati támogatásból készülhetnek felvételek az elhalasztott 20. Pécsi Országos Színházi Találkozóra beválogatott előadásokról.
Az operettszínház körüli ügyet a baloldali média kreálta, miután kirobbant a Gothár-ügy.

A diákok iskolalátogatás alóli felmentése bármikor kérhető, de már nem az igazgatók döntenek.

Ezentúl a pedagógusok elleni bűncselekmények már tizenkét éves kortól büntethetők.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Közösségi oldalán gratulált a Ferencváros mai sikeréhez a magyar Miniszterelnök.

Hiába a kommunikációs varázslat – a Tisza Párt mögött nincs működő szervezet, hiteles program.

Az elemző úgy véli, ez lesz a 2026-os választások egyik kulcstémája is.

Közösségi oldalán üzent Magyar Péternek a Fidesz frakcióvezetője.

Trump ázsiai körútja több országot érint.

A miniszterelnök a Békemenet után, a brüsszeli EU-csúcsra tartva adott interjút Bohár Dánielnek. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország álláspontja a nép, a magyar nemzet álláspontja.

A miniszterelnök a Békemenet után utazott Brüsszelbe.

A Ferencváros trénere azt is elárulta, mit mondott Varga Barnabásnak, miután kihagyta a 11-est.

Az argentinok nyolcszoros aranylabdása egyelőre nem tervezi a visszavonulást.

Kristoffer Zachariassen Salzburgban volt először kezdő az idényben a nemzetközi porondon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.