Emmi: Elfogadhatatlan az elítélt veszprémi orvos kitüntetése
Üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében mondták ki bűnösnek a főorvost.
Üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében mondták ki bűnösnek a főorvost.

A tajszám megadásával tehát továbbra is ki lehet váltani a gyógyszereket.

Márciusban kérték arra a 65 év feletti orvosokat és szakdolgozókat, hogy ne találkozzanak betegekkel a járvány miatt.
A világjárvány elleni küzdelem során elmaradt halasztható orvosi műtétek 80 százalékát már ledolgozta a magyar egészségügy.

Széles körű konzultációt indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Belügyminisztérium az egészségügy átalakítása érdekében.

A járvány rávilágított az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ funkcióinak hiányosságaira.

Lecsengőben van ugyan a járvány, de továbbra is fennáll a veszélye az újbóli felerősödésének.

A szünidő megszervezése komoly kihívás a gyermeküket egyedül nevelőknek – mondta Novák Katalin.

Feladatuk azon intézmények belső rendjének fenntartása, amelyekben erre leginkább szükség van.
Ebben az évben 29 intézmény nyerte el a címet, közöttük összesen 37,7 millió forintot osztottak szét.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Közösségi oldalán gratulált a Ferencváros mai sikeréhez a magyar Miniszterelnök.

Hiába a kommunikációs varázslat – a Tisza Párt mögött nincs működő szervezet, hiteles program.

Az elemző úgy véli, ez lesz a 2026-os választások egyik kulcstémája is.

Közösségi oldalán üzent Magyar Péternek a Fidesz frakcióvezetője.

Trump ázsiai körútja több országot érint.

A miniszterelnök a Békemenet után, a brüsszeli EU-csúcsra tartva adott interjút Bohár Dánielnek. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország álláspontja a nép, a magyar nemzet álláspontja.

A miniszterelnök a Békemenet után utazott Brüsszelbe.

A Ferencváros trénere azt is elárulta, mit mondott Varga Barnabásnak, miután kihagyta a 11-est.

Az argentinok nyolcszoros aranylabdása egyelőre nem tervezi a visszavonulást.

Kristoffer Zachariassen Salzburgban volt először kezdő az idényben a nemzetközi porondon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.