Globalizált rendszer és nyitott gazdaságok
A magas kereskedelem/GDP arány egyszerre jelezheti egy ország gazdaságának erősségét és kitettségét is.
A magas kereskedelem/GDP arány egyszerre jelezheti egy ország gazdaságának erősségét és kitettségét is.

Az újságírók az ENSZ Biztonsági Tanácsának orosz elnöklete kapcsán utaztak volna az Egyesült Államokba.

Az orosz külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az ENSZ-központú világrend mély válságba került.

A Fidesz-frakció szerint egy gyorsan terjedő nemzetközi irányzat nagy erőket mozgat meg az evidenciák megkérdőjelezésére.

Az LMP és a Jobbik viszont elítéli a törekvést.

Huszonöt orosz, illetve tizenöt ukrán hadifogoly kivégzéséről beszélt Matilda Bogner Kijevben.

Elhagyták Aleppót az ENSZ megfigyelői. A kormány a miniszterelnök távozása után is a válságkezelés folytatását ígéri. A felkelők eközben élő pajzsként használják a civileket.
A damaszkuszi kormány tiszteletben tartja a felkelők és a kormányerők közötti tűzszünetet.
Szíria elfogadta az Annan-tervet – közölte Genfben és Bejrútban egy időben kiadott közleményében az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottjának szóvivője.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hamarosan tovább bővülhet az Otthon start program kínálati oldala.

Néhány egyszerű eszköz és egy kis rendszeresség csodát tesz.

Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.

Sipos Erzsébet is részt vett a Békemeneten.

Abban is megállapodtak, hogy újjáélesztik a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet (PFSZ).

Egy afgán állampolgár képes volt hat órán át a vízfelszínen maradni.

A gyilkosság három évvel ezelőtt hatalmas érzelmeket kavart.
A Tisza néven pártként számontartott képződmény vezére kínosan ügyel arra, hogy szinte mindenben kopírozza gyűlöletének tárgyát, a kormányfőt.

Klárika volt férje, Gyurcsány Ferenc is sajátos viszonyt ápolt Nagy Imrével.


A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.