Nézőpont: A Fidesz–KDNP nyerné az EP-mandátumok háromnegyedét
A kormánypárt az országos pártversenyben is stabilan őrzi vezető helyét.
A kormánypárt az országos pártversenyben is stabilan őrzi vezető helyét.
Az EP-választásokon saját listával állna elő a Magyar Szocialista Párt.
Pedig milyen ígéretesen indult a kiskunfélegyházi Nagy Blanka politikusi karrierje…!
Közzétették a május végi európai parlamenti (EP-) választás végleges eredményeit kedden Brüsszelben, amelyek szerint az átlagos részvételi arány 50,66 százalékos volt a közösségben.
Az Európai Bizottság megválasztott elnöke üdvözölte az európai életmód védelméért felelős bizottsági tárcáról szóló vitát, kiemelve, hogy az alkalmat ad a fogalom pontos meghatározására.
Magyarország ellen a liberális véleményvezérek annyi vádat soroltak fel az elmúlt években, hogy felidézni is nehéz. A nemzeti érzelmű emberek vagy mosolyogtak a hallottakon, vagy háborogtak rajta.
Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke elmondta számítani lehet arra, hogy kedvező fordulat következik be az egyes pártokon belül is.
Az EP-választás után életbe lépő intézkedések és elfogadott törvények jó alapot adnak Magyarország további erősödéséhez – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
A biztos szavazók több mint fele továbbra is a kormánypártokkal szimpatizál – derült ki a Nézőpont Intézet júniusi, a Magyar Nemzetnek készített közvélemény-kutatásából.
Nem tudott frakciót alakítani a szerdai hivatalos határidőig a brit Brexit Párt és az olasz Öt Csillag Mozgalom az új Európai Parlamentben (EP) – közölték névtelenséget kérő illetékesek a Politico brüsszeli hírportállal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Szándékos beavatkozásról, robbantásról beszélnek.
A világhírű befektetési tanácsadó cég négy forgatókönyvet tart lehetségesnek Ukrajna jövőjét illetően. Az ukránok győzelme egyikben sem szerepel.
A kérelmezett tiszta és csendes járművek száma a napokban haladta meg a nyolcezer darabot.
Az Inter Miami tulajdonosa saját csapata meccse helyett volt klubja, a PSG sikerét ünnepelte.
Az új, budapesti közlekedési rendhez nemcsak a HÉV-ek és az agglomerációs kék buszok, de a sárga Volán-buszok is csatlakoznak.
A kérdés az, hogy ki irányította ténylegesen az Egyesült Államokat Joe Biden hivatali ideje alatt.
A háborúról megdöbbentő felvételek láttak napvilágot. Ilyen közelről kevesen látnak drónt, pláne úgy, hogy túlélik a találkozást.
Tombol a kettős mérce.
Az új, budapesti közlekedési rendhez nemcsak a HÉV-ek és az agglomerációs kék buszok, de a sárga Volán-buszok is csatlakoznak.
A kérdés az, hogy ki irányította ténylegesen az Egyesült Államokat Joe Biden hivatali ideje alatt.
A háborúról megdöbbentő felvételek láttak napvilágot. Ilyen közelről kevesen látnak drónt, pláne úgy, hogy túlélik a találkozást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.