Egy gyorsétterem szlogenje most több ezer dollárt érhet a bőrünk alatt
Egyetlen tetkóért most életre szóló szendvicskupon jár.
Egyetlen tetkóért most életre szóló szendvicskupon jár.

Gyakrabban megtörténik, mint gondolnánk.

Melanit első alkalommal 2015-ben látták az Akrotiri-mocsárban, akkor hároméves lehetett.

Inkább őrizgetik őket – sok egyéb kütyüvel együtt.

A Parasztasszony feje című festmény hátoldalán rejtőzött.

A világjárvány miatt bőven volt bepótolnivaló.

Az aszteroida mintegy 66 950 km/h sebességgel lépett be a Föld légkörébe még 2013-ban.

Ötezerszer nagyobb a legtöbb ismert baktériumnál.

Katonákkal barátkozó farkas, civil autókkal menekülő katonák: az ukrajnai háború ritka pillanataiból válogattunk.

Nem éppen, „csak” egy rendkívül ritka és ijesztő élőlény.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Károlyi Mihály súlyosan tévedett, a politikája illúziókba sodorta Magyarországot.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Adóemelések, nyugdíjcsökkentés, a rezsicsökkentés felszámolása és a családtámogatások visszavágása is szerepelhet a tervek között.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

A nap legfontosabb külpolitikai hírei!

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Az itáliai csapat képes a bravúrra, ezt legutóbb Szerbia ellen bizonyították. Ismeretlen ellenfél, veszélyes játék várhat a középdöntőbe vágyó magyarokra.

Vasárnap a döntővel véget ér a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupája.

Mennyit tud a „fekete kontinensről”?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.