Szerbiában is az októberi koszovói választásokat várják
Belgrádban Magyarországot bővítéspárti országnak tartják, és abban reménykednek, Trócsányi hivatalba lépése felgyorsíthatja Szerbia EU-csatlakozását, amelynek 2025 a céldátuma.
Belgrádban Magyarországot bővítéspárti országnak tartják, és abban reménykednek, Trócsányi hivatalba lépése felgyorsíthatja Szerbia EU-csatlakozását, amelynek 2025 a céldátuma.

Ugyanis létezik a nemzetek Európájának koncepciója és a nemzetek feletti, föderatív Európáé – mondta az Országos Bírósági Hivatal elnöke.
31 éve, 1988-tól van hivatalos kapcsolatunk az Európai Unióval, illetve a Közös Piaccal, amit csak 1992-től neveznek majd mai nevén Európai Uniónak.
Hazánk nemzetbiztonsági és gazdasági érdeke Szerbia mielőbbi uniós csatlakozása, amelyhez minden segítséget megad — mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem ez volt az első ügye.

A kulcs a szeretet és az összetartozás.

A miniszterelnök reggeli interjúját Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont intézet kutatási igazgatója, helyettes vezetője elemezte.

Elmondása szerinte nagyon élvezi a helyzetet.

Ukrajna már 2027-ben EU-tag lehet.

Az akkreditációját visszavonták, és el kell hagynia az Oroszországi Föderáció területét.

A következő hat hónap döntő fontosságú lesz a migrációs paktum szempontjából.

Az Európa-bajnokság még januárban elrajtol Funchalban.

A miniszterelnök fontos részleteket osztott meg a Harcosok Klubjában.

Évről évre nőtt az éves autópálya-matricák eladása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.