Szolidaritást sürgetnek az egészségügyi miniszterek
Miközben háromezer fölé emelkedett a koronavírusos megbetegedések száma Európában, ma az egészségügyi miniszterek Brüsszelben tartottak válságtanácskozást.
Miközben háromezer fölé emelkedett a koronavírusos megbetegedések száma Európában, ma az egészségügyi miniszterek Brüsszelben tartottak válságtanácskozást.

Az államfő Moszkvában tett hivatalos látogatásáról hazatérőben a repülőgépen úgy fogalmazott: Törökországnak nincs ideje vitázni nyugati határainak újbóli lezárásáról.
Nagyon sok olyan üzenetet megfogalmazott Ursula von der Leyen már a kezdetekkor és most is, ami egyértelműen a magyar kormány 2015-ös politikájával áll párhuzamba.
Ha Európa 2015-ben úgy cselekedett volna, mint Orbán, akkor megkímélték volna az EU-t egy tucatnyi dzsihadista támadástól.

A következő évtizedekre vonatkozó bármilyen közös uniós klímacélt vagy kibocsátás-csökkentési pályát az Európai Tanácsnak kell kijelölnie.
Ryszard Czarnecki, a lengyel Jog és Igazságosság európai parlamenti képviselője szerint a Varsó elleni nyugati támadások növelik az euroszkeptikusok számát az EU-barát Lengyelországban.

Üdvözlendőnek nevezte Bakondi György, hogy mostanra az unió szinte valamennyi országa eljutott oda, hogy lényegesnek tartsa a határőrizetet az illegális bevándorlókkal szemben.
Heiko Maas aláhúzta: fontos az is, hogy ne hagyjuk magára Görögországot, hanem találjunk egységes európai választ a török-görög határon kialakult helyzetre.
A belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Görögország Törökországgal közös határán rendkívüli helyzet alakult ki, és a görög kormány segítséget kért az Európai Uniótól.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csütörtökön és pénteken is meghosszabbított munkarenddel végzik a szemétszállítást.

Kormánykritikus cikkekkel komoly hirdetésbe fogtak a Facebookon.

Egyre több elszólás és önellentmondás lebbenti fel a fátylat a Tisza több száz oldalas gazdasági tervezetének keletkezéséről.

Hann Endre korábban már elismerte, hogy a felméréseik nem megbízhatók és befolyásolják a közvéleményt.

Manfred Weber a Tiszán keresztül akarja növelni befolyását Budapesten.

A külügyminiszter figyelmeztet: már most megindult a politikai felkészítés a kudarcra.

Washington határozatlan időre leállítja a bevándorló vízumok feldolgozását.

Az Afrika-kupán egészen megdöbbentő dolgok esnek meg.

If a puppet government comes to power, Hungarian money will end up in Ukraine.

A magyar válogatott Juhászt akár a forduló játékosának is megválaszthatják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.