Gondolkodási időt kap az ipar

Most, hogy a járvány miatt minden megtorpan, leáll még az a rohanás is, ami az európai járműipart ragadja magával – talán éppen a szakadék felé.

Győr, 2012. május 4. Egy munkás dolgozik az összeszerelő csarnokban, az Audi Motor Hungária Kft. győri gyárában 2012. május 3-án. MTI Fotó: Krizsán Csaba Fotó: MTI

Minden rosszban van valami jó is: most, hogy a járvány miatt minden megtorpan, leáll még az a rohanás is, ami az európai járműipart ragadja magával – talán éppen a szakadék felé. Márpedig az időtényező itt nagyon fontos. Az idei év végére a gyártóknak produkálniuk kell flottaszinten az EU új, szigorú kibocsátási normáját – vagy pedig fizetni. A házi feladat összetett: átállni az elektromos hajtásra, megvalósítani a járművek online összekapcsolását, önvezetését és megosztását.

A pillanatnyi üzemszünet alkalmat ad rá, hogy tekintsünk távolabbról a bonyolult problémahalmazra. Így tett 1956-ban a General Motors, amely komoly víziót alkotott abban a tízperces kisfilmben, amelyet az aktuális autókiállításra dobott piacra. Akkoriban mertek nagyot álmodni az autógyárak, ami a mai napig meghatározza a szemléletmódot és a mindennapi életet. A GM filmecskéje azzal kezdődik, amivel ma is kezdhetnénk egy ilyen kísérleti mozit: közlekedési dugóval. Az akkori mérnökök javaslata pedig szintén igencsak hasonlít a ma elképzelt megoldásokra: központilag irányított önvezető járművekkel kerülték volna el a zsúfoltságot. A technikai megvalósítás során pedig a légi közlekedésből ismert technológiákat tették négy kerékre. Gázturbinás motorok, irányítótorony. A rádiós hangüzeneteket és az emberi közreműködést leszámítva ma is az asztalon van ez a technológia. A GM víziójának a legfőbb üzenete persze az volt, hogy a társadalom alapegységének, a családnak minden gondját megoldja egy személygépkocsi. Ma azzal szembesülünk, hogy a személyautó legalább annyi problémát okoz, mint amennyit megold.

Jó lenne, ha addigra, mire újraindulnak a gyárak, felismernék az uniós szabályalkotók és a gyártók, fejlesztők, hogy ideje leszámolni az SUV-divattal. Amikor a környezetre rótt terhelés, a szénlábnyom a legfontosabb szempont, ugyan miért ügyetlenkednek a bevásárlóközpontok parkolóiban két-két és fél tonnás monstrumok? Persze a válasz ismert: a gyártók ezeken tudnak pénzt keresni. De ha a cél a minél kisebb CO2-kibocsátás, ugyan miért lehet kifizetődőbb a kelleténél kétszer több anyaggal, energiával előállított eszközöket árulni az istenadta népnek?