A polgárok Európa-szerte próbálják megköszönni az egészségügyi alkalmazottak emberfeletti munkáját a járványhelyzetben.

Izrael újra bombázna és Trump zöld utat adhatott
Az amerikai elnök feltételekhez kötötte a támadást.
A polgárok Európa-szerte próbálják megköszönni az egészségügyi alkalmazottak emberfeletti munkáját a járványhelyzetben.
Magyarországon is számos akció indult, hogy törődéssel, ételszállítással segítsünk az orvosokon, ápolókon, mentősökön. Dél-Európában – Spanyolországban és Olaszországban – kezdődött egy trend, miszerint a lakosok az erkélyeikről tapsolva üzennek az egészségügyben dolgozóknak.
A kezdeményezés most Nyugat-Európában is megvetette a lábát. Hollandia után Belgiumban is ezentúl minden este nyolckor tömegek lépnek ki a teraszokra, hogy tapssal és hangkeltéssel tisztelegjenek. Szerda este volt az első alkalom, hogy Brüsszelt is átszelte a tapsvihar.
Az amerikai elnök feltételekhez kötötte a támadást.
Nem szükséges a hadiállapot kihirdetése.
Közösségi oldalán tett bejelentést az ukrán elnök.
Rettegés és káosz a levegőben.
Az amerikai elnök feltételekhez kötötte a támadást.
Nem szükséges a hadiállapot kihirdetése.
Közösségi oldalán tett bejelentést az ukrán elnök.
Rettegés és káosz a levegőben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.